Sportkonferenciák: két nap az utánpótlásról és Tokióról

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2020.11.18. 11:00
Világklasszis sportolók és a sportszakma legjobbjai is előadnak az utanpotlassport.hu hagyományos, ezúttal azonban online és két napon át zajló konferenciáján. A december 3-án és 4-én rendezendő – a járvány következményeire és a jövő évi tokiói olimpiára fókuszáló – internetes eseményen elmondja gondolatait mások mellett Szabó Tünde, Dárdai Pál, Märcz Tamás, Wladár Sándor, Sós Csaba és Kopasz Bálint is.

A Magyar Edzők Társasága szakmai együttműködésével szervezett két nap közül az elsőn, december 3-án a koronavírus-járvány utánpótlásra gyakorolt hatásairól beszélnek majd a résztvevők. Szóba kerül, hogy a sportorvos szerint mire kell ügyelniük a fiataloknak a megelőzés érdekében és a felgyógyulásuk után; hogy milyen feladatokkal kell megküzdeniük a sportági szövetségeknek, a kluboknak a járvány idején; hogy miképpen kezelik a különleges helyzetet a tizenéves sportolók. A beszélgetőpartnerek között lesz Dárdai Pál, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya is, aki a Hertha utánpótlás-koordinátoraként németországi tapasztalatait osztja meg az érdeklődőkkel.

Tekintettel Tokióra – ez a második napi konferencia címe, és a szervezők szándéka szerint minden szóba kerül majd, ami már tudható vagy sejthető bő fél évvel a jövő nyárra halasztott játékok előtt. Biztosan lesz-e olimpia, és ha lesz, milyen lesz? – erről Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója beszél, míg Märcz Tamás, a férfi vízilabdázók és Sós Csaba, az úszók szövetségi kapitánya azt boncolgatja: miben különbözik a mostani időszak a korábbi játékokat megelőző hónapoktól, milyen gondokkal küzdenek a válogatottak szakvezetői? A klasszis sportolókat a világbajnok kajakos, Kopasz Bálint mellett az olimpiai bronzérmes öttusázó, Marosi Ádám képviseli, és szó esik majd a bizonytalan helyzet mentális következményeiről is.

A kétnapos rendezvény részletes programjáról és a részvétel módjáról bővebben itt olvashat.

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
49 perce

Tekvondó: túl a nyári erős felkészülési időszakon

Utánpótlássport
13 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
13 órája

Evezés: Demkó Janka sporttörténelmi tette

Utánpótlássport
14 órája

Tenisz: Mokán István Damján elődöntős az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
16 órája

Kosárlabda: ők lehetnek a férfi NB I legjobb U20-as fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.23. 18:44

Kajak-kenu: káprázatos teljesítmény az ORV-n

Utánpótlássport
2026.09.23. 09:03

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56