Interjú Bernd Storckkal; Kovács István 50 éves lett

S. T. J.S. T. J.
2020.08.17. 00:52
A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk.

Interjút készítettünk a Dunaszerdahely hétvégi remek győzelme után Bernd Storckkal. A német szakvezető köztudottan szigorú, ha csapata teljesítményét kell megítélnie, azonban a Nyitra elleni 6–0-s siker még az ő „szívét is meglágyította”. Ritkán használja saját bevallása szerint a tökéletes jelzőt, de ez alkalommal így minősítette a DAC produkcióját. Lapunknak azt is elmondta, a szünetben külön felhívta futballistái figyelmét arra, hogy nem szabad visszavenniük a tempóból. Storck beszélt arról is, mit jelentett a szurkolók támogatása, és véleményt mondott arról is, mit gondol a nézőszám esetleges 1000 főre szűkítéséről.

Hétfőn lesz ötven éves az olimpiai bajnok és profi világbajnok bokszoló, Kovács István. A manapság televíziósként, étterem-tulajdonosként és WBO-alelnökként ismert sportember lapunknak elmondta, a negyvenedik születésnapját tíz éve vagy kétszázadmagával ünnepelte az éttermében, most viszont a feleségével úgy döntöttek, három-négy napra elszöknek a világ elől. Kokó beszélt arról is, hogy a WBO-nak komoly partnerei vannak a mérkőzésszervezők között, akik újra életet fognak lehelni a profi ökölvívásba, a kisebb promóterek közül viszont többeket bizonyosan elveszítenek.

1950 a fordulat éve volt a magyar labdarúgásban is. A béketábor többi országának szovjet mintájú gyakorlatához igazodva az MLSZ júliusi elnökségi ülésén a bajnokság átszervezése mellett döntöttek – átálltunk az éves szisztémára. Sebes Gusztáv is a változtatás mellett foglalt állást, azt viszont ellenezte, hogy a hadsereg a Ferencvárosra tegye rá a kezét, inkább a Kispest „átvételét” javasolta. Népsport mellékletünkben olvasható cikkből kiderül, a Béke-kupa-mérkőzések hatalmas nézőserege miként kapcsolódhatott be a béke megvédéséért folyó osztályharcba.

Legfrissebb hírek

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
11 órája

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
2026.05.18. 23:52

Győrben a bajnoki trófea!; Liu Shaolin: A jégen vagyok otthon…

E-újság
2026.05.17. 23:55

Ötödször lett bajnok az ETO!; A MOB és a főváros is elkötelezett az olimpiarendezés mellett

E-újság
2026.05.16. 23:50

ETO vagy FTC: ma eldől a bajnoki cím; Férfi hokiválogatottunk felkészülten várja a finnek elleni vb-rajtot

E-újság
2026.05.15. 23:15

Lenny Joseph: Nem szabad foglalkozni a külső zajokkal, kritikákkal; Vereség Szerbiában, de ledolgozható hátrányban a férfi kézilabda-válogatott

E-újság
2026.05.14. 23:58

Redzic Damir: Remek karrierek kezdődtek itt, ezért vagyok Salzburgban; nagy csata lesz a szerbek elleni, de megnyerhető

E-újság
2026.05.13. 23:55

Világklasszis sprinterek a Tour de Hongrie-n; Marco Rossi 29 tagú keretet hirdetett

Minden más foci
2026.05.12. 23:55
Ezek is érdekelhetik