Evezés: meglepetés született a kétpárevezősök válogatóján

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.07.09. 18:16
Címkék
Meglepetésre a Turi Péter, Galcsó Vencel U23-as egység nyerte a könnyűsúlyú kétpárevezősök első válogatóját csütörtökön a Velencei-tavon.

A könnyűsúlyú versenyzők számára kiírt válogató utolsó napján – a szerdán könnyűsúlyú egypárban győzedelmeskedő – Furkó Kálmán (Tisza EE), valamint Szigeti Roland (Győri AC) dublója számított leginkább esélyesnek, azonban a döntőben a felnőttegységnél jobbnak bizonyult a feltörekvő Turi (Pro Rekreatione) és Galcsó (Ferencvárosi EC) alkotta kétpár.

A szövetség honlapjának Galcsó azt mondta: mindössze három-négy hónapja ültek össze, de csak hetente egyszer-kétszer edzettek közösen.

„Nagyon szeretnék kijutni az Európa-bajnokságra ezzel az egységgel, remélem, hogy Peti is így gondolja” – hangsúlyozta.
A győztes női dublóban is akadt ferencvárosi: Abid Syham az U23-as Csepel Zsófiával (Vác VEC) nyerte a számot – a reggeli pálya volt az első közös futamuk –, a Fülöp Adrienn, Bokor Nikoletta csepeli páros előtt.

A felnőtt Eb az eredetileg tervezett időponthoz képest négy hónappal később, október 9–11. között lesz Lengyelországban, Poznanban. Az európai szövetség és a szervezők július 31-én döntenek arról, hogy az aktuális járványhelyzet lehetővé teszi-e a verseny biztonságos megrendezését. Az U23-as Eb-nek az eredetileg kiírt időpontban, szeptember 5–6-án ad otthont a németországi Duisburg.

A tavasszal megtartott egypárevezős válogatót Pétervári-Molnár Bendegúz és Bertus Kitti nyerte, ám mivel az olimpiát elhalasztották, a szakvezetőség úgy döntött, hogy győzelmükkel egyelőre az Eb-n való indulásra szereztek jogot.

A hétközi válogatóverseny – amelyre eredetileg áprilisban került volna sor – abban is iránymutatást adhat, hogy mely férfi és női könnyűsúlyú kétpárevezős egységet érdemes indítani a jövő évi olimpiai kvalifikációs regattákon.

Legfrissebb hírek

Evezés: két ezüstérmet szerzett a csengcsoui nemzetközi egyetemi regattán a Széchenyi István Egyetem

Egyéb egyéni
2025.04.24. 19:06

Evezés: Több kimagasló tehetséget is látok a fiataloknál – Simon Béla

Utánpótlássport
2025.04.19. 09:05

Átalakítja a világversenyek programját a Nemzetközi Evezősszövetség

Egyéb egyéni
2025.03.20. 14:43

Visszavonult a párizsi olimpiai bajnok

Egyéb egyéni
2025.03.18. 13:16

A világ legjobb edzője támogatja a magyar evezős szövetségi kapitányok munkáját

Kajak-kenu
2025.03.17. 17:08

Visszavonul az Atlanti-óceánt is átevező magyar extrém sportoló

Egyéb egyéni
2025.03.09. 19:35

Rakonczay Gábor átevezte az Atlanti-óceánt

Egyéb egyéni
2025.03.08. 22:38

Bácskai Máté és Gadányi Zoltána nyert a normálsúlyúaknál az evezős ergométeres ob-n

Egyéb egyéni
2025.02.22. 16:30
Ezek is érdekelhetik