Darts: bealudt a kétszeres világbajnok, nem elődöntős

B. L.B. L.
2020.07.24. 23:34
null
Glen Durrant elődöntős (Fotó: PDC)
A 27. darts World Matchplay negyeddöntőjében a belga Dimitri Van den Bergh 16–12-re legyőzte a 14. helyen kiemelt angol Adrian Lewist.

A kétszeres világbajnok pocsékul kezdett, hiszen bár gyorsan visszavette elveszített kezdését, ezt követően a világranglista 26. helyén álló belga öt leget nyert meg sorozatban (1–6). Lewis hiába brékelt egyet vissza, hamarosan már hat leg volt a felek között (2–8, 3–9, 4–10 és 8–14 is volt), ezt követően pedig Van den Bergh végig kontrollálta a meccset (12–16).

Elképesztő brékpárbajjal indult a negyeddöntő utolsó felvonása, az első hét legből hatot is hátsó pályáról nyertek meg, és mivel Durrant kezdett és Van der Voort volt az egyetlen sikeres saját kezdés tulajdonosa, utóbb el is húzott 5–2-re, majd 6–2-re. A britnek 6–4-es hátrányánál volt esélye egyre visszakapaszkodni, ehelyett gyorsan megint négy lett közte, ez pedig állandósulni látszott (8–12).

Ekkor azonban Durrant belendült, előbb szépített, majd brékelt (10–12), aztán sorozatban három leget megnyerve fordított (15–14). Van der Voort nem adta fel, egyenlített, majd 16–15-nél is (16–16). A következő két leg viszont ismét az angolé lett, aki így 18–16-tal behúzta a mérkőzést és biztosította a helyét a legjobb négy között.

DARTS
WORLD MATCHPLAY, MILTON KEYNES
NEGYEDDÖNTŐ
Adrian Lewis (angol, 14., 96.26)–Dimitri Van den Bergh (belga, 99.67) 12–16
Glen Durrant (angol, 15., 95.21)–Vincent van der Voort (holland, 93.79) 18–16
AZ ELŐDÖNTŐBEN
Gary Anderson (skót, 8.)–Michael Smith (angol, 5.)
Glen Durrant (angol, 15.)–Dimitri Van den Bergh (belga, 26.)

Legfrissebb hírek

Jövőre októberben lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
Tegnap, 13:04

Ross Smith ellenállhatatlan volt a World Series of Darts döntőjében

Egyéb egyéni
2026.09.20. 23:34

Littler visszatért a European Tourra, és győzött is Prágában

Egyéb egyéni
2026.09.06. 22:48

Nézőcsúcs és sporttörténelem a VI. Hungarian Darts Trophyn

Egyéb egyéni
2026.09.02. 09:51

Hungarian Darts Trophy: nézőcsúcs Budapesten

Egyéb egyéni
2026.08.31. 10:27

Hungarian Darts Trophy: Ross Smith a bajnok, a döntőben lemosta Andersont

Egyéb egyéni
2026.08.30. 23:30

Hungarian Darts Trophy: kiesett a nyolcaddöntőben Van Gerwen és Cross

Egyéb egyéni
2026.08.30. 17:48

Hungarian Darts Trophy: Clayton ellen is megállta a helyét Kádár László, Van Veen gyorsan búcsúztatta Major Nándort

Egyéb egyéni
2026.08.29. 22:13