Evezés: jövő októberben, teljes versenyprogrammal rendezik meg a vb-t

K. T. I.K. T. I.
2020.06.25. 21:07
A Nemzetközi Evezős-szövetség (FISA) nyilvánosságra hozta a jövő évi versenynaptárát, amelyben május közepén szerepel az olimpiai kvalifikációs regatta, míg a világbajnokságot október közepén rendezik.

A pandémia és a tokiói olimpia egyéves halasztása miatt a FISA-nak is újra kellett terveznie a 2021-es programját, amelyről kikérte az érintett események szervezőinek, valamint a tagszövetségek és a kontinentális szervezetek véleményét.

Ennek eredményeként – a szervezet honlapja szerint – a május 21. és 23. között megrendezendő luzerni világkupa előtt, május 16. és 18. között lesz az olimpiai kvalifikációs sorozat utolsó versenye, ahol az utolsó kvóták is elkelnek majd.

A világbajnokság október 14. és 24. között Sanghajban lesz, méghozzá teljes versenyprogrammal, ami olimpiai évben szokatlan. Akkor ugyanis hagyományosan csak azokban a számokban küzdenek meg – az U23-as és az ifi vb-vel megegyező helyszínen és időpontban –, amelyek nem szerepelnek az ötkarikás programban. A kínaiak azonban ragaszkodtak az eredeti, teljes ütemtervhez, így végül kései időpontot találtak a versenynaptárban, kellő szünettel a tokiói olimpia után.

A következő szezonban a luzernin kívül április 30. és május 2. között Zágráb, június 4. és 6. között az olaszországi Sabaudia lesz még vk-házigazda.

A korosztályos vb-k közül az U23-as Racicében lesz július 7. és 11. között, az ifjúsági Plovdivban augusztus 11. és 15. között, míg a masters Linz/Ottensheimben szeptember 1-től 5-ig.

Az már korábban eldőlt, hogy az európai olimpiai kvalifikációs versenynek és az Európa-bajnokságnak az olaszországi Varese ad otthon április 5-től 7-ig, valamint 9-től 11-ig.

Idén az Eb-nek a lengyelországi Poznan lenne a házigazdája október 9. és 11. között, de a szervezők az aktuális járványhelyzetre való tekintettel július 31-én döntenek a verseny megrendezéséről.

Legfrissebb hírek

Evezés: Demkó Janka és Mezősi Márton U19-es vb-bronzérmes

Utánpótlássport
2026.08.09. 14:50

Gyász: elhunyt Melis Zoltán olimpiai ezüstérmes evezős, korábbi szövetségi kapitány

Egyéb egyéni
2026.08.05. 18:20

Evezés: csütörtökön kezdődik az U19-es világbajnokság

Utánpótlássport
2026.08.05. 09:05

Evezős Eb: Pétervári-Molnár Bendegúz 9., Tamás Bence 8. lett

Egyéb egyéni
2026.08.02. 14:50

Evezős Eb: az időjárás miatt felfüggesztették a programot

Egyéb egyéni
2026.08.02. 10:59

Evezős Eb: Pétervári-Molnár B-döntős, Gadányi a 13. helyen zárt

Egyéb egyéni
2026.08.01. 11:03

Evezős Eb: Pétervári-Molnár Bendegúz elődöntőbe jutott

Egyéb egyéni
2026.07.31. 11:55

Evezés: van, akinek a vb-részvétel is a tét

Egyéb egyéni
2026.07.30. 14:29