Darts: Jonny Clayton a Home Tour utolsó elődöntőse

Vágólapra másolva!
2020.06.02. 23:24
null
Jonny Clayton jutott be utolsóként az elődöntőbe (Fotó: AFP, archív)
A PDC Home Tour 40. játéknapján utolsóként Jonny Clayton jutott be az elődöntőbe, miután mindhárom mérkőzését megnyerte a 2. szakasz 8. csoportjában.

 

A játéknap első mérkőzésén a világranglistán 15. Jonny Clayton magabiztosan, 6–3-ra legyőzte az angol Scott Waitest. A második találkozón a német Max Hopp csapott össze Carl Wilkinsonnal: Hopp jól kezdett, egyből ellépett 3–0-ra, Wilkinson pedig már nem is tudott fordítani, a német 6–3-ra nyert.

A harmadik körben az addigi két vesztes, Waites és Wilkinson játszott egymással – előbbi hamar brékelte Wilkinsont, míg saját legjét hozta (2–0), majd jött az újabb brék, s 4–0 után már nem is volt kérdés, melyik játékosé lesz a meccs. A ranglistán 102. Waites végül elsöpörte Wilkinsont, leget sem engedélyezett ellenfelének és 6–0-ra diadalmaskodott.

A negyedik mérkőzés az addigi két nyertesé, Claytoné és Hoppé volt. Az első hat legben mindketten hozták a saját kezdésüket, 4–3-nál viszont Hopp hibázott, amit Clayton meg is büntettet (5–3), majd saját játékát behúzva 6–3-ra győzött.

Hopp és Waites találkozóján a német kezdésként egymás után kétszer is elveszítette a saját legjét, Waites ellenben nem rontott, így 4–0-ra elhúzott riválisától. A vége nagyon sima 6–1-es siker lett az angolnak.

Az este utolsó meccsén Clayton a csoportgyőzelemért játszhatott az addig nyeretlen Wilkinsonnal. Az angol hozta az első leget, utána viszont Clayton kétszer is brékelte, végül 6–2-re diadalmaskodott, egyúttal tovább is jutott a következő szakaszba.

DARTS
PDC HOME TOUR

2. SZAKASZ, 8. CSOPORT

Jonny Clayton (walesi, 101.38)
–Scott Waites (angol, 99.55)6–3
Max Hopp (német, 83.90)
–Carl Wilkinson (angol, 84.81) 6–3
Scott Waites (angol, 86.71)
–Carl Wilkinson (angol, 73.47) 6–0
Jonny Clayton (walesi, 101.61)
–Max Hopp (német, 93.78) 6–3
Max Hopp (német, 81.72)–Scott Waites (angol, 89) 1–6
Carl Wilkinson (angol, 79.91)–Jonny Clayton (walesi, 91.91) 2–6

A 3. szakaszba jutottak:Jelle Klaasen,Mike De Decker,Gary Anderson,Dave Chisnall,Rob Cross,Joe Cullen,Nathan Aspinall,Jonny Clayton

DARTS
PDC HOME TOUR

1. ELŐDÖNTŐ

20.30:
41. nap(Tv:Sport2)
Gary Anderson (skót)–Mike De Decker (belga)
Dave Chisnall (angol)–Jelle Klaasen (holland)
Mike De Decker (belga)–Jelle Klaasen (holland)
Gary Anderson (skót)–Dave Chisnall (angol)
Dave Chisnall (angol)–Mike De Decker (belga)
Jelle Klaasen (holland)–Gary Anderson (skót)

Legfrissebb hírek

Már csak öt hely kiadó a Hungarian Darts Trophyra

Egyéb egyéni
19 órája

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
2025.07.27. 22:38

Luke Littler: Minden nyíl tökéletes volt, ezt nem lehet felülmúlni

Egyéb egyéni
2025.07.27. 10:26

Szenzáció! Luke Littler tökéletes legben dobott történelmi kilencnyilast – videó

Egyéb egyéni
2025.07.26. 23:52

Littler és Rock is nagy meccsen jutott be az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 23:54

Wade és Clayton is bejutott az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 00:20

Harmincketten már jogot szereztek a Hungarian Darts Trophy-indulásra

Egyéb egyéni
2025.07.24. 11:45

Ötleges hátrányból, hatalmas csatában jutott tovább Luke Littler a World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.24. 00:19
Ezek is érdekelhetik