Karikatolódás – Malonyai Péter jegyzete

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
2020.04.15. 22:19

Meglehet, kissé erőltetett a párhuzam, de az olimpiai halasztás kicsit olyan, mint amikor a gyereknek beígérik a biciklit a jó bizonyítványért, aztán amikor meg kellene kapnia, a szülők széttárják a kezüket: „Majd jövőre, kicsim, most nincs rá pénzünk…”

Egy év alatt sok minden történhet, a jeles bizonyítvány akár közepesre is szürkülhet, a gyerek érdemtelen lehet az ajándékra, s ugyan ki emlékszik már arra, hogy mi volt egy esztendővel korábban.

Példámnál könnyen találgathatunk a jövőt illetően, ami engem illet, bízom a szülői ígéretben, ám az olimpiával más a helyzet. Egy év hosszú idő a sportban, formák jönnek, formák mennek, nem tudható, mennyi lesz azokban a sportolókban, akik most vívták ki a szereplés jogát, idén nyárra tervezték, hogy megfelelnek az öt karika világszínvonalának, csúcsra járatják, esetleg megkoronázzák pályafutásukat.

A dolog természetéből adódik, hogy lesznek nyertesei és vesztesei egyaránt a halasztásnak, az viszont mindenkire igaz, hogy szakmailag nem egyszerű a helyzet. Mondanám, hogy kihívás, ám a kifejezés annyira elkoptatott, nem is fejezheti ki azt, hogy most aztán tényleg topon kell lenniük a szakembereknek és persze a versenyzőknek is. Az pedig nem könnyíti meg a helyzetüket, hogy egyelőre fogalmuk sincs és nem is lehet arról, mikor láthatnak neki a felkészülésnek a megszokott körülmények között.

És akkor még ott lesznek a versenyek… Aki már jogot szerzett a tokiói indulásra, meg kell válogatnia, hogy hol, milyen intenzitással, milyen célokat kitűzve induljon, hogy a legjobbját 2021 nyarán tudja hozni. A másik oldal pedig: akinek még van lehetősége a kvótára, annak nem csupán a felkészülése szenvedi meg egyelőre a karantént, arról sem lehet fogalma, hogy mikor szállhat egyáltalán harcba érte.

Ilyen körülmények között rengeteg múlik azon, mi van a fejekben, mennyire erős a lélek, sokat számít az alkalmazkodókészség, a rugalmasság. És kérdés még, hogy a főszereplők képesek-e a szakmai követelményeket egyik pillanatról a másikra hozzáigazítani az akár pillanatról pillanatra változó körülményekhez.

Meglehet, rébuszokban beszéltem, mentségem a helyzet bizonytalansága. Abban viszont biztos vagyok, hogy amikor jövő nyáron a világ minden tájáról az öt karika jegyében összesereglenek majd az ifjak, jó lesz őket újra együtt látni.

Másfél-két méteren belül.

Legfrissebb hírek

Megérik a pénzüket – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Holnap Borbélyhoz mész! – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:12

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2026.05.20. 23:38

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.05.19. 23:19

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 23:15

Hajrá ott és itt – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
2026.05.17. 23:25

Méltó utódok – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 23:10

Szívek klubja – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
2026.05.15. 23:32
Ezek is érdekelhetik