Torna: „Berki világversenyes éremmel szeretne búcsúzni”

MTI MTIMTI MTI
2019.12.10. 11:45
Magyar Zoltán, a Magyar Tornaszövetség (MATSZ) elnöke szerint bár a jövő nyári olimpián biztosan nem lesz ott, világversenyen szerzett éremmel szeretne búcsúzni a nagyközönségtől Berki Krisztián.

A sportvezető az M4 Sporton hétfőn este elmondta, a tokiói kvalifikációra már csak egyetlen esélye lenne London ötkarikás aranyérmesének, de ehhez az utolsó három világkupa legjobbjának kellene lennie.

„Az első vk-forduló februárban lesz, de mivel Berkit nemrég műtötték, oda nem fog tudni eljutni” – összegzett Magyar Zoltán, aki maga is lólengésben nyert két olimpiát.

A Nemzet Sportolója szerint ugyanakkor az UTE 34 éves tornásza küzd azért, hogy világversenyen szerepelhessen, és ott éremmel búcsúzhasson.

„Erre elsősorban Európa-bajnokságon lehet esélye, mert jövőre nem rendeznek vb-t” – jelentette ki Magyar Zoltán, aki szerint Berki – ha egészséges – még mindig olyan gyakorlatot tud bemutatni, amivel „éremképes”.

„Neki az a vágya, hogy éremmel búcsúzzon, mi mindent meg fogunk tenni, hogy ehhez hozzásegítsük. Nem tud olyat kérni, amit ne tennénk meg érte” – fogalmazott.

Az elnök kérdésre elmondta, bár az utóbbi évtizedekben általában egy ember „tartotta a hátát” a magyar tornászok közül, az utóbbi években szélesedett a paletta: Dévai Boglárka, Vecsernyés Dávid és Kovács Zsófia is nyert Európa-bajnoki érmet.

A jövő évi magyar olimpiai szerepléssel kapcsolatban kiemelte, hogy a férfiak között nincs esély a kvótaszerzésre, a nőknél ugyanakkor ketten is "a vonal fölött vannak".

„Az indulási jogot Kovács Zsófia szerezte meg, de közte és Schermann Bianka között válogatóverseny lesz”
– nyilatkozta Magyar Zoltán, aki szerint hatalmas előrelépés lett volna a sportág számára, ha a magyar női csapat kvótát tud szerezni, ez elsősorban a rossz gerendagyakorlatok miatt nem sikerült.

„Peches évet zártunk, jövőre remélem, sérülésmentes lesz a szezonunk” – mondta a MATSZ-elnök.

Legfrissebb hírek

Torna: Mayer Gréta és Mészáros Krisztofer aranyérmes a mesterfokú bajnokságon

Egyéb egyéni
2026.09.26. 22:39

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
2026.09.25. 20:47

Maszkos férfiak törtek be Simone Biles otthonába

Torna
2026.09.23. 08:51

Torna-vk: Mayer Gréta gerendán ötödik, talajon nyolcadik lett

Torna
2026.09.20. 20:26

Mayer Gréta nyerte az ugrást a szombathelyi vk-versenyen

Egyéb egyéni
2026.09.19. 20:17

Torna: Gál Kristófnak jól sikerült a formaidőzítés az ifjúsági Eb-re

Utánpótlássport
2026.09.03. 20:17

Torna-vk: kétszeres olimpiai bajnok világsztár érkezik Szombathelyre

Torna
2026.09.02. 11:04

51 évesen a 18. világbajnokságára készül az üzbég tornásznő, Okszana Csuszovityina

Torna
2026.08.27. 10:23