Dopping: Oroszország válogatottként nem létezik többé – sajtóvisszhang

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.12.10. 14:58
null
Az orosz bizottság épülete (Fotó: AFP)
Hatalmasnak írják le az orosz sportnak az új szankciók által okozott kárt a keddi orosz lapok, amelyek egyúttal kevés esélyt látnak arra, hogy a nemzetközi Sportdöntőbíróságon (CAS) érdemi változtatást lehetne elérni a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) négyéves eltiltást kimondó határozatában.

A Kommerszant című lap A legmagasabb megaláztatás című cikkében rámutatott, hogy az orosz sportot a történelem legkeményebb szankcióval sújtották. A cikk szerint a WADA végrehajtó bizottságának verdiktjével tetőzött a 2015 végén elkezdődött orosz doppingválság, amely pedig már úgy tűnt, hogy 2019-ben elül.

A lap rámutatott, az ország imázsa szempontjából a határozat legszembetűnőbb hatása az lesz, hogy az orosz versenyzők nagy nemzetközi versenyeken nem használhatják nemzeti jelképeiket. Oroszországot egyúttal „grandiózus hírnévbeli és anyagi veszteség éri” majd a jelentős sportesemények megrendezésére vonatkozó tilalom miatt. A lap által megszólaltatott szakértők egybehangzóan reménytelennek ítélték bíróságon megtámadni a WADA döntését .

Nyikolaj Jarjomenko, a Szovjetszkij Szport főszerkesztője jegyzetében úgy vélekedett, rengeteg időt vehet igénybe azt vitatni, hogy a WADA hol lépte át kompetenciájának határát.

„A döntést lehet korrigálni, egy kissé kiigazítani, vitatni, ám ez már nem változtat a lényegen. A döntést már meghozták. Oroszország mint válogatott nem létezik többé” – írta a szerző. „És nem kell politikai összeesküvést kiáltani, hanem együtt kell élni ezzel. Az államnak teljesen ki kell vonulnia a legmagasabb teljesítményű sportból, a sportfunkcionáriusoknak szponzorpénzt kell felhajtaniuk a szövetségek életére, és nem a szövetségektől várni a pénz áramlását” – tette hozzá.

A főszerkesztő szerint az orosz atléták közül Marija Laszickene, Szergej Subenkov és Darja Klisina mindenképp ott lesz az olimpián, de zászló és himnusz nélkül, valamint annak a késztetésnek a híján, hogy méltassák a sportvezetőket.

„Ha a megismételt szankciók nem kényszerítik rá Oroszországot arra, hogy valóban lemondjon a doppingról és a mintákkal folytatott machinációkkal, akkor harmadik lehetőség már lehet, hogy nem is lesz" – figyelmeztetett szerkesztőségi cikkében a Vedomosztyi.

A lap felhívta a figyelmet arra, hogy a WADA határozata lehetett volna szigorúbb is, és hogy az ügynökség a leleplezett doppingügyi visszaesés ellenére elsősorbanaz orosz sporthivatalnokokra akart lesújtani. Hozzátette azonban, hogy a szankciók a „tiszta” sportolók életét is megnehezítették, egyebek között azért, mert háromszor-négyszer többször kell majd mintát adniuk, mint vetélytársaiknak.

A Vedomosztyi kitért arra, hogy a WADA végeredményben nem vádolta meg az orosz államot a manipulációkban való részességgel. Ám a cikk emlékeztetett rá, hogy maguk az orosz sporttisztviselők is elismerték: az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) moszkvai laboratóriumához való hozzáférést az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) felügyelte.

„Úgy tűnik, hogy az orosz sportban elterjedt a szándékos törvénysértés esetén való büntetlenségbe vetett hit, az a bizonyosság, hogy egy nagy és befolyásos ország státusa megengedi majd, hogy a magunk okozta problémákat újra is újra folyosói tárgyalásokkal, vakmerő hősködéssel, vagy pusztán a tények tagadásával oldjuk meg. A doppingbotrányok sorozata után Moszkvának arra kell számítania, hogy partnerei a bűnössége vélelméből fognak kiindulni, méghozzá nemcsak a sportban" – írta a Vedomosztyi.

Legfrissebb hírek

Lejár az eltiltása, visszatér doppingvétsége után az orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
16 órája

A WADA közzétette a 2026-os tiltólistáját

Egyéb egyéni
2025.09.30. 12:04

Oroszországban a magyar válogatott elleni meccsről írnak, az MLSZ cáfol

Magyar válogatott
2025.09.29. 14:01

Oroszország és Fehéroroszország újra teljes jogú tagja az IPC-nek

Egyéb egyéni
2025.09.27. 17:00

Dopping miatt módosult három sílövőszám olimpiai sorrendje

Téli sportok
2025.09.19. 18:33

Milánó 2026: nincs változás, az oroszok semleges színekben versenyeznek majd

Téli sportok
2025.09.19. 17:05

A WADA 280 orosz sportolót büntetett eddig a moszkvai doppinglabor adatai alapján

Egyéb egyéni
2025.08.27. 15:41

Doppingvétség miatt négy évre eltiltották a kétszeres vb-ezüstérmes ukrán atlétát

Atlétika
2025.08.19. 19:09
Ezek is érdekelhetik