Európai Játékok: Péni döntős, Sidi 19. összetett puskában

Vágólapra másolva!
2019.06.26. 12:49
Péni István a 4. helyen bejutott a döntőbe a férfi kisöbű szabadpuska 3x40-es összetett számban, melyet Sidi Péter a 19. helyen zárt szerdán a minszki Európai Játékok olimpiai kvalifikációs sportlövő-versenyén.

A két legjobb magyar férfi puskás közül a hétfői légpuskában Sidi volt a jobb, csupán tizedekkel maradt le a dobogóról és a tokiói kvótáról, míg Péni a 15. lett. Az 50 méteres számban viszont utóbbi teljesített jobban.

A három testhelyzetű, két és fél órás, roppant fárasztó alapversenyt térdelve kezdték, melyben egyik magyar sem volt kiemelkedő, Péni 389, Sidi 386 kört ért el. A fekvőben viszont előbbi, az UTE ifjúsági olimpiai bajnoka – aki már februárban kvótát szerzett a jövő évi játékokra – szinte képtelen volt hibázni, s 398 körös eredményével felzárkózott az élmezőnybe. A komáromiak világ- és Európa-bajnokának nem sikerült mindez, sok kilencest lőtt, így 389 körrel fejezte be a második 40-es szakaszt.

Állóban a két magyar a mezőny legjobbjai közé tartozik, s ezt ismét bizonyították. Péni István 30 lövés után 297 körrel állt, s ugyan az utolsó tizes szériát 93 körrel tudta le (390 kör), végül 1177 körrel a 4. helyen fejezte be az alapot és biztosan került be a magyar idő szerint 13.45-kor kezdődő fináléba.

Sidi Péter 391 körös állót produkált, ám ezzel csak a 19. helyig tudott felkapaszkodni a 34 fős mezőnyben.

„Sajnos csak egyszer edzhettem a pályán, így nem tudtam jól beállítani a fegyvert. Nem éreztem a ritmust végig. Végül így is sikerült kiszenvednem egy kifejezetten erős eredményt állóban, de sajnos ez nem sokat ért” – nyilatkozta az MTI-nek a komáromiak 40 éves sportlövője.

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Lakner Gábor

Legfrissebb hírek

Pekler Zalán győzött légpuskában a müncheni sportlövőviadalon

Egyéb egyéni
2026.01.21. 20:21

Péni István bronzérmes a szlovéniai sportlövő GP-n

Egyéb egyéni
2026.01.18. 20:53

A sportlövő Fábián Sára Ráhel ezüstérmes a szlovéniai Ruséban

Egyéb egyéni
2026.01.16. 17:44

Kijelölték a magyar keretet a légfegyveres Eb-re

Egyéb egyéni
2026.01.14. 17:28

Népsport: Takács Károly felülkerekedett a sorson is

Népsport
2026.01.05. 08:13

Pekler Zalán és Dénes Eszter sikere a sportlövők Európa-bajnoki válogatóján

Egyéb egyéni
2025.12.20. 19:26

Sportlövészet: változatlan kvótaszám, változó döntős formátum Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.12.15. 13:51

Légpuskában Dénes Eszter kiváló eredménnyel nyerte meg az első Eb-válogatót

Egyéb egyéni
2025.12.14. 19:47
Ezek is érdekelhetik