EJ: két magyar birkózó elődöntős Minszkben

2019.06.28. 11:39
null
Lőrincz Tamás a legjobb négy közé jutott (Fotó: Földi Imre, archív)
Birkózóink közül Lőrincz Tamás és Torba Erik megnyerte első két mérkőzését az Európai Játékokon Minszkben, Krasznai Máté ugyanakkor kikapott.

Nem panaszkodhatott, aki kilátogatott a birkózóverseny első kötöttfogású versenynapjára, hiszen rengeteg látványos akciót és a szokottnál jóval több, technikai tussal záruló mérkőzést láthatott. Már a délelőtti programban egészen sokan voltak a lelátókon, pedig az állandó érdeklődést (hogy őszintén vagy kötelezően, az másik kérdés) tanúsító katonák még meg sem érkeztek a Sportpalotába. Ott volt viszont egy kürtös, aki fanfárt játszott a győztesek tiszteletére.

A három, pénteken szőnyegre lépő magyar birkózó mérkőzése egyaránt technikai tussal ért véget, csak éppen nem ugyanazzal az előjellel. A 60 kg-os Torba Erik szűk két perc alatt elintézte a svéd Ardit Fazljiját: parterhelyzet után többször megpörgette ellenfelét, és 9:0-val negyeddöntőbe jutott.

Krasznai Máté mindössze 76 másodpercet töltött a szőnyegen, de erről valószínűleg lemondott volna. A jelentős eredménysorral nem rendelkező ukrán Alekszij Kalinyicsenko játszi könnyedséggel intézte el riválisát, és 8:0-val véget vetett a mérkőzésnek.

Lőrincz Tamás mérkőzése sem ment végig, a francia Gil Nugues 8:0 után még versenyben maradt egy challenge-et követően, ám aztán olimpiai bajnoki ezüstérmesünk rögtön véget vetett a mérkőzésnek, és 10:2-vel bemasírozott a negyeddöntőbe.

FRISSÍTÉS (12.41). Mindkét negyeddöntős kötöttfogású birkózónk sikerrel vette az akadályt, így a 60 kg-os Torba Erik és a 77 kg-os Lőrincz Tamás is az elődöntőben folytathatja Minszkben.

Torba Erik 5:1-re múlta felül a románok U23-as Eb-ezüstérmesét, Razvan Arnautot. Az első menet után még a magyar birkózó ellenfele vezetett, de a másodikban Torba a maga javára fordította a mérkőzést. Lőrincz Tamás a fehérorosz Pavel Liahhal találkozott, és nagy küzdelemben nyert 3:1-re, Torbához hasonlóan a második menetben megfordítva a mérkőzést.

Az esti programban Torba Erik a grúzok Eb-bronzérmesével, Dato Csharitasvilivel csap össze a döntőbe jutásért, míg Lőrincz Tamás ellenfele az általa korábban már legyőzött örmény Karapet Csaljan lesz.

A 67 kg-os Krasznai Máté legyőzője, az ukrán Alekszij Kalinyicsenko is elődöntőbe jutott, és amennyiben sikerrel veszi a következő akadályt, vigaszágra viheti a magyar birkózót.

 

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Lakner Gábor.

Legfrissebb hírek

Szenttamási bronzérmes, Darabos döntős az U23-as birkózó Eb-n

Birkózás
2026.03.13. 19:31

Takács István: Éremmel szeretnék hazatérni Albániából

Birkózás
2026.03.11. 10:18

Sike András: Igazából mindig is futballista akartam lenni, de eltanácsoltak, B-opciónak jött a birkózás

Birkózás
2026.03.08. 12:27

U23-as birkózó Eb: tizenöt magyar indul Nagybecskereken

Birkózás
2026.03.07. 11:57

Tizenhét birkózó képviseli a magyar színeket a tiranai Európa-bajnokságon

Birkózás
2026.03.06. 13:37

Birkózás: sportolóink negyede dobogóra állhatott Tiranában

Birkózás
2026.03.04. 18:58

Szőke Alex bronzérmes a tiranai UWW-rangsorversenyen

Birkózás
2026.03.01. 19:22

Remek sikerek: Fritsch és Takács bronzérmes Tiranában!

Birkózás
2026.02.27. 20:41
Ezek is érdekelhetik