Párbajtőr GP: jól sikerült férfiselejtező, tíz magyar a főtáblán

Vágólapra másolva!
2019.03.08. 18:16
Nagyszerű teljesítménnyel tíz magyar vívó került fel a főtáblára a budapesti WestEnd párbajtőr Grand Prix férfiversenyében.

A 315 fős mezőny – a 16 kiemelt kivételével – a selejtezővel pénteken kezdte meg a küzdelmeket. Akadt jó néhány párbajtőröző, akinek a csoportszakasz után még három direkt kieséses asszót kellett sikeresen megvívnia a legjobb 64 közé jutáshoz. Két magyarnak azonban egyet sem: Peterdi András és Siklósi Gergely csoportjában olyan eredményes volt – hat győzelmet aratott –, hogy ezután 14 további vívóval együtt közvetlenül csatlakozott a kiemeltekhez.

A maradék 32 helyre a hiányos 256-os tábláról lehetett bejutni, ez a hazaiak közül Andrásfi Tibornak, Koch Máténak, Bakos Bálintnak, Kiss Gergőnek, Rédli Andrásnak, Szényi Péternek, Bányai Zsombornak és Nagy Dávidnak sikerült.

A férfiak versenyében 25 magyar indult.

Szombaton a nők selejtezőjét rendezik meg 9.30-tól, majd vasárnap következnek a 64-es tábla asszói 8.30-as, illetve 10 órás kezdettel. A döntős programra – a négy-négy legtovább versenyben maradó részvételével – 19 órától kerül sor.

A férfiak viadalát a tavaly elhunyt négyszeres olimpiai bajnok Kulcsár Győző, a nőkét pedig az első magyar párbajtőröző világbajnok, majd sikeres szövetségi kapitány, Sákovics József emlékére rendezik meg a BOK Csarnokban, a nyári világbajnokság helyszínén.

Legfrissebb hírek

Vívás: Muhari Eszter arany-, Siklósi Gergely bronzérmes a dohai GP-viadalon

Egyéb egyéni
2026.01.25. 18:53

Vívás: hat magyar férfi párbajtőröző a dohai Grand Prix-verseny főtábláján

Egyéb egyéni
2026.01.24. 16:58

Vívás: Koch Máté bronzérmes a fudzsejrai világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2026.01.10. 16:00

Vívás: öt magyar férfi párbajtőröző a 64 között a fudzsejrai vk-n

Egyéb egyéni
2026.01.09. 16:25

Vívás: öt magyar a főtáblán a női párbajtőrözők fudzsejrai vk-viadalán

Egyéb egyéni
2026.01.08. 16:10

Vívás: Szatmári egyetlen tussal múlta felül Szilágyi Áront az aranyért az ob-n

Egyéb egyéni
2025.12.20. 18:19

Vívás: a női párbajtőrcsapat ezüst-, a férfi bronzérmes a vancouveri vk-viadalon

Egyéb egyéni
2025.12.08. 06:46

Vívás: hét magyar a férfi párbajtőrözők vancouveri vk-viadalának főtábláján

Egyéb egyéni
2025.12.06. 07:42
Ezek is érdekelhetik