Darts: bizarr – egymásra mutogatnak Andersonék a bűz miatt

2018.11.17. 11:16
null
Gary Anderson állítja, nem ő tehet az orrfacsaró bűzről (Fotó: AFP, archív)
Elég bizarr ok miatt mutogat egymásra az egyik wolverhamptoni Grand Slam of Darts-mérkőzés két résztvevője, a kétszeres világbajnok Gary Anderson és Wesley Harms – számolt be róla a The Guardian. Ugyanis igen kellemetlen bűz ütötte meg a játékosok orrát a színpadon…

 

Mindkét játékos állítja, hogy olyan szagot éreztek, mintha valaki szellentett volna. A gond csak az, hogy mindketten azt állítják, a másik a felelős ezért…

A mérkőzést 10–2-re Anderson nyerte meg, ám Harms kiemelte a nyilatkozatában, hogy gyenge teljesítményének magyarázata a kétszeres világbajnok szellentéseiben és az ebből következő „rothadó bűzben” keresendő.

Természetesen Anderson is nyilatkozott a találkozó után, a 47 éves skót holland ellenfelére hárította a felelősséget. Erre azonban még egyszer reagált Harms…

„Két éjszakába telik majd, hogy kimenjen ez a szag az orromból. Ha azt mondja, én voltam, 1010 százalékban téved. A gyerekeim életére esküszöm, hogy nem az én hibám volt. Korábban volt, hogy elrontottam a gyomromat, mielőtt színpadra álltam, és el is ismertem. Szóval nem hazudnék arról, hogy a színpadon szellentettem.”

Ezután természetesen Anderson sem maradt csendben…

„Egyértelműen az asztal felől jött, mindig, amikor elsétáltam, záptojás szaga csapott meg, ezért hittem, hogy ő volt. Az biztos, hogy nem én voltam. Szörnyű volt a bűz, de aztán elkezdett jobban játszani, így azt hittem, ki kellett engednie magából. Orvoshoz kell mennie annak, aki ilyet csinál. Úgy tűnik, azt mondja, én voltam, de én bevallanám” – zárta mondandóját a skót dartsjátékos.

Legfrissebb hírek

A finnekkel és a norvégokkal egy csoportban a magyarok a dartsvilágkupán

Egyéb egyéni
2026.06.03. 18:09

Platinakategóriás hazai versennyel pótolná a Magyar Dartsszövetség a kieső World Masterst

Egyéb egyéni
2026.06.01. 11:28

Darts: Major Nándor két leget nyert Kielben

Egyéb egyéni
2026.05.29. 22:49

Major Nándor és Niko Springer zárja a napot a kieli darts European Tour-versenyen

Egyéb egyéni
2026.05.29. 10:28

Littler fantasztikus teljesítménnyel legyőzte Humphriest a darts Premier League döntőjében

Egyéb egyéni
2026.05.28. 23:33

Megtört az átok, Ross Smith először nyert European Tour-tornát

Egyéb egyéni
2026.05.24. 23:04

Darts: Van Gerwen a gyenge kezdés után döntő legben jutott tovább

Egyéb egyéni
2026.05.23. 23:44

Négyleges előnyben volt, Josh Rock mégis búcsúzott Riesában

Egyéb egyéni
2026.05.23. 17:51
Ezek is érdekelhetik