Darts: a csoportban majdnem kiesett, aztán megnyerte a BL-t

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
2018.09.24. 00:47
null
Gary Anderson először nyerte meg a harmadik ízben megrendezett Bajnokok Ligáját (Fotó: Twitter)
Miközben nálunk a világbajnokságra selejteztek, a Professional Darts Corporation (PDC) vándorcirkusza nem állt meg: ezen a hétvégén rendezték Brightonban a Bajnokok Ligáját – és akárcsak az előző nagy tornát idén, a World Matchplayt, ezt is Gary Anderson húzta be. Csekély 100 000 fontért.

Pedig milyen közel állt a kieséshez…

KÉT JÁTÉK HIÁNYZOTT, HOGY SZÉKELY PÁL KIJUSSON A VILÁGBAJNOKSÁGRA

A világelső Michael van Gerwen ellen játszotta a harmadik, egyben utolsó csoportmeccsét – a Bajnokok Ligájában két négyes csoportban küzd a világranglista első hét helyezettje, valamint a címvédő, aki az osztrák Mensur Suljovic volt –, méghozzá azzal a tudattal a többi eredmény tükrében, hogy ha veszít, kiesik. 10 nyert legig küzdöttek, 9–9-re álltak, döntő leg következett tehát, amit Anderson kezdett, de rosszul: egy 43-as körrel, és az első 12 nyilából csupán egyetlen triplát dobott. MVG ötöt, és már csak 76 pontja volt, amikor a skót megkezdte az ötödik körét – 240-re. Dobott egy százast, jött a kopasz holland, jött egyből a tripla 20, de aztán két meccsnyilat is elrontott, Anderson pedig köszönte szépen, és megoldotta a 140-es kiszállót (T20, T20, D10).

Ennyi kellett Garynek, aki utána már tarolt: az elődöntőben kiverte a másik csoport első helyezettjét, a tavalyi győztes Suljovicot – aki egyébként eddig a meccsig veretlen volt a Bajnokok Ligájában, a tavalyival együtt nyolc győzelemmel állt –, a döntőben pedig honfitársát, az elődöntőben Van Gerwent lehajrázó Peter Wrightot. Mind a két meccs 11–4 lett, mind a kettőn száz feletti átlagot dobott Anderson (102.26, majd 101.47), az első mérkőzésen 52, a fináléban 65 százalékkal kiszállózva, a kettőn összesen tizenegy 180-at, vagyis tökéletes kört produkálva. Ez volt egyébként dartsban a BL harmadik „kiadása”, 2016-ban Phil Taylor nyert, aztán ugye Suljovic, míg most Anderson – vagyis a világ legjobbjának számító Van Gerwennek ez még hiányzik a gyűjteményéből.

ANDERSON GYŐZELME

Mindeközben itthon a PDC-vb szombati kelet-európai selejtezője után vasárnap a 23 év alattiak világbajnokságára selejteztek Vecsésen a régióból jelentkezők – és a november 5-én kezdődő seregszemlére Kovács Patrik személyében magyar dartsos szerezte meg az indulási jogot. Ehhez négyet kellett nyernie.

DARTS BAJNOKOK LIGÁJA (BRIGHTON)
Döntő
Peter Wright–Gary Anderson 4–11

Elődöntő
Michael van Gerwen–Peter Wright 9–11
Mensur Suljovic–Gary Anderson 4–11

A-csoport
Anderson–Gurney 8–10
Van Gerwen–Chisnall 10–2
Anderson–Chisnall 10–3
Van Gerwen–Gurney 10–7
Gurney–Chisnall 10–7
Van Gerwen–Anderson 9–10

AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Michael van Gerwen 3 2 1 29–19 +10 4
2. Gary Anderson 3 2 1 28–22 +6 4
3. Daryl Gurney 3 2 1 27–25 +2 4
4. Dave Chisnall 3 – 3 12–30 –18 0

B-csoport
Cross–Suljovic 8–10
Wright–Whitlock 10–7
Cross–Whitlock 10–8
Wright–Suljovic 7–10
Suljovic–Whitlock 10–1
Wright–Cross 10–3

A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Mensur Suljovic 3 3 – 30–16 +14 6
2. Peter Wright 3 2 1 27–20 +7 4
3. Rob Cross 3 1 2 21–28 –7 2
4. Simon Whitlock 3 – 3 16–30 –14 0
Legfrissebb hírek

Jövőre októberben lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
9 órája

Ross Smith ellenállhatatlan volt a World Series of Darts döntőjében

Egyéb egyéni
2026.09.20. 23:34

Littler visszatért a European Tourra, és győzött is Prágában

Egyéb egyéni
2026.09.06. 22:48

Nézőcsúcs és sporttörténelem a VI. Hungarian Darts Trophyn

Egyéb egyéni
2026.09.02. 09:51

Hungarian Darts Trophy: nézőcsúcs Budapesten

Egyéb egyéni
2026.08.31. 10:27

Hungarian Darts Trophy: Ross Smith a bajnok, a döntőben lemosta Andersont

Egyéb egyéni
2026.08.30. 23:30

Hungarian Darts Trophy: kiesett a nyolcaddöntőben Van Gerwen és Cross

Egyéb egyéni
2026.08.30. 17:48

Hungarian Darts Trophy: Clayton ellen is megállta a helyét Kádár László, Van Veen gyorsan búcsúztatta Major Nándort

Egyéb egyéni
2026.08.29. 22:13