Asztalitenisz Eb: Póta egyesben búcsúzott, párosban délután elődöntőzik

SZŰCS MIKLÓS (Alicante)SZŰCS MIKLÓS (Alicante)
2018.09.22. 13:22
Az alicantei asztalitenisz Európa-bajnokság női egyes nyolcaddöntőjében Póta Georgina a stílus miatt neki nem kedvező német Petrissa Solját kapta ellenfélül, s viszonylag gyorsan, négy játszmában vereséget szenvedett.

Nem sokkal azután, hogy Póta Georgina a svéd Matilda Ekholmmal a német Petrissa Solja, Sabine Winter duóval szemben bejutott a női páros elődöntőjébe, egyesben játszott nyolcaddöntőt, mégpedig a sors szeszélye folytán a legyőzött páros egyik tagjával, Petrissa Soljával. Korábban Berlinben csapattársak voltak, jól ismerik egymást, ami ezúttal a németnek kedvezett, aki négy játszmában nyert és lépett tovább a legjobb nyolc közé.

„Solja már régóta nagyon érzi a játékomat, a ritmusomat, szinte már előre tudja, hova ütöm a labdát, s ez most is látszott. Hiába próbálkoztam, nem találtam meg azt, amivel nyerhetnék, talán ha a harmadik szettet sikerül elcsípnem, kicsit elbizonytalanodik, de sajnos nem így alakult” – mondta Póta.

„Ez stílus kérdése, Soljának nagyon fekszik Gina stílusa, és ezt ki is használta” – tette hozzá Bátorfi Zoltán, a női válogatott szövetségi kapitánya.

Ezzel az is eldőlt, hogy a mieink egy éremmel zárják az alicantei Európa-bajnokságot, ám hogy az milyen színű lesz, még kérdéses, egyelőre annyi biztos, hogy a Póta, Ekholm páros délután 16.15-kor játssza az elődöntőt a Sofia Polcanova, Jana Noskova osztrák, orosz kettős ellen.

ASZTALITENISZ EURÓPA-BAJNOKSÁG, ALICANTE
NŐK, EGYÉNI
NYOLCADDÖNTŐ

Solja (német)–Póta Georgina 4:0 (8, 5, 10, 12)

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.13. 13:25

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
2026.08.12. 11:13

Asztalitenisz WTT: András Csaba a 32 közé jutott Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.11. 19:40

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.09. 22:27

András Csaba meccslabdákat hárítva nyert a malmői WTT-torna selejtezőjében

Egyéb egyéni
2026.08.08. 21:22

Tűz ütött ki az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:23

Augusztus végén, Budaörsön lesz az asztalitenisz női BL első szakaszának tornája

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:52

A világszövetség feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.13. 13:33