Darts: nem lesz skót házi döntő, Suljovic kibabrált Wrighttal

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2018.07.29. 00:00
null
Mensur Suljovic az első elődöntője után az első döntőjét játszhatja a World Matchplayen (Fotók: Twitter)
A kétszeres világbajnok Gary Anderson és a világranglista hatodik helyén álló Mensur Suljovic jutott be a vb-t követő legrangosabb dartsverseny, a Phil Taylor-trófeáért zajló World Matchplay vasárnapi döntőjébe.

Az első elődöntő érdekesen indult, Peter Wright ugyanis az első két körben összesen 30 pontot dobott, de aztán elhúzhatott volna 4–1-re, ám ehelyett Mensur Suljovic feljött 3–2-re. Az osztrák a mérkőzés második szakaszában fordított (6–4), majd három leggel meglépett (9–6), Wright azonban 10–10-nél utolérte ellenfelét.

WRIGHT ELSŐ KÖRE

A negyedik szünetre tehát a skót mehetett el lélektani fölényben, a folytatás mégis Suljovicnak sikerült sokkal jobban, aki 14–10-es előnyre tett szert, s bár a hajrában megadta az esélyeket Wrightnak, hogy szorosabbá tegye a meccset, a skót nem élt a lehetőségeivel. Az előző mérkőzésén a kiszállóit 76.19 százalékos hatékonysággal (16/21) értékesítő Wright ezúttal rengeteg duplát rontott (13/35 – 37.14 százalék), így Suljovic alig több mint 90-es feletti átlaggal is megnyerte a meccset (17–13).

A másik elődöntőben Jeffrey de Zwaan és Gary Anderson meccse óriási csatának indult, ám a 21 éves holland a mérkőzés második felében már nem tudott olyan magas színvonalon játszani, mint az elején – és mint Anderson –, így a végére nem sok izgalom maradt. A skót 7–6-nál tíznyilas játékkal egyenlített, körátlaga ekkor a 107-et is meghaladta.

Az olló 10–9 után kezdett szétnyílni a felek között, Anderson meglépett 14–9-re, majd 16–10-re is vezetett, és végül 16–12-nél, hátsó pályáról fejezte be a mérkőzést (17–12). A skót a kiszállóit „csak” 37.78 százalékban dobta be (17/45), de a tizenhat 180-as köre és a 106.06-os átlaga mellett ez bőven belefért.

De Zwaan korábban két kétszeres világbajnokot (Michael van Gerwent és Adrian Lewist) megvert, Andersonnal azonban nem bírt.

A skót két elődöntő után először jutott be a World Matchplay fináléjába, míg Suljovic major tornán a harmadik döntőjére készülhet.

A fináléra vasárnap 20.10 órától kerül sor, a tét a Phil Taylor-trófea.

DARTS, WORLD MATCHPLAY (BLACKPOOL)
ELŐDÖNTŐ
Jeffrey de Zwaan (holland)–Gary Anderson (skót, 4.) 12–17
Peter Wright (skót, 2.)–Mensur Suljovic (osztrák, 6.) 13–17

A DÖNTŐBEN
Gary Anderson (skót, 4.)–Mensur Suljovic (osztrák, 6.)

Legfrissebb hírek

Óriási meglepetés, a németek kiejtették a címvédő angolokat a dartscsapat-vb-n!

Egyéb egyéni
2025.06.14. 22:32

Az olaszoktól és a hollandoktól is 4–0-ra kapott ki a magyar kettős a dartscsapat-vb-n

Egyéb egyéni
2025.06.13. 22:51

A hollandok 4–0-ra győztek az olaszok ellen a mieink csoportjában a dartscsapat-vb-n

Egyéb egyéni
2025.06.13. 00:14

Luke Littler készen áll a csapat-vb-re, már nem bánja, hogy Németországban játszik

Egyéb egyéni
2025.06.12. 10:18

Darts: Bunting nyerte a koppenhágai sztárparádét

Egyéb egyéni
2025.06.07. 23:31

Hollandiával és a tavalyi negyeddöntőssel is játszik a magyar válogatott a dartscsapat-vb-n

Egyéb egyéni
2025.06.05. 09:26

Darts: Nathan Aspinall nyerte meg a European Tour leverkuseni állomását

Egyéb egyéni
2025.06.01. 23:12

Luke Humphries nyerte meg a darts Premier League-et

Egyéb egyéni
2025.05.29. 23:28
Ezek is érdekelhetik