Darts: Michael van Gerwen kilencnyilast dobott – videó!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.30. 22:07
Bár még javában zajlik, csak a második fordulónál tart a PDC e heti European Tour-viadala Hamburgban, szokásunktól eltérően ezúttal nem csak a végén, hanem már menet közben is írunk a versenyről, aminek nyomós oka van: Michael van Gerwen ugyanis a lehető legkevesebb, kilenc nyíl elhasználásával nyert meg egy leget az angol Ryan Joyce ellen.


Egészen konkrétan a negyedik legben vitte véghez a világelső a bravúrt, ellenfele kezdésénél, vagyis brékelt vele (aztán magát a meccset is behúzta, sima 6–2-vel, 104.87-es átlaggal).
Egészen konkrétan a negyedik legben vitte véghez a világelső a bravúrt, ellenfele kezdésénél, vagyis brékelt vele (aztán magát a meccset is behúzta, sima 6–2-vel, 104.87-es átlaggal).

Két érdekesség: egyrészt a mérkőzésnek magyar írópárosa volt, s a sporttelevízióból szakkommentátorként ismert Vereczkey Lajosnak jutott a nemes feladat, hogy rögzítse a holland 180-as, 177-es és 144-es körét, másrészt hosszú negatív sorozat tört meg ezzel, a European Touron ugyanis 43 verseny óta nem született kilencnyilas.

Egészen pontosan öt esztendeje és egy napja – akkor Ross Smith varázsolt hasonlót a nyilakkal Gibraltáron.

Legfrissebb hírek

Van Gerwen nyerte meg a darts Premier League első állomását

Egyéb egyéni
12 órája

Mindenki Littler ellen – rajtol a darts Premier League 22. idénye

Egyéb egyéni
Tegnap, 11:39

Littler óriási döntőben nyert Humphries ellen a darts World Mastersen

Egyéb egyéni
2026.02.01. 23:22

Humphries összehozta az év első tévés kilencnyilasát – videó

Egyéb egyéni
2026.02.01. 11:06

Rafael van der Vaart segítheti Raymond van Barneveldet

Egyéb egyéni
2026.01.28. 12:27

Michael van Gerwen a Bahrein Darts Masters bajnoka

Egyéb egyéni
2026.01.16. 21:08

Darts: egy mérkőzésen múlt Székely Pál Pro Tour-kártyája

Egyéb egyéni
2026.01.11. 18:44

Rekordösszegű szponzorációs szerződést kötött Luke Littler – hivatalos

Egyéb egyéni
2026.01.09. 17:19
Ezek is érdekelhetik