Súlyemelés: budapesti tárgyalás az új súlycsoportokról

MTI MTIMTI MTI
2018.05.31. 19:20
A Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) Aján Tamás elnök vezetésével Budapesten tárgyalja az új, tokiói olimpián is érvényes súlycsoportokat.

A kétnapos munkaértekezlet csütörtöki első napján a résztvevőket Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke köszöntötte, s gratulált az IWF-nek azért a határozott, szigorú doppingellenes tevékenységért, amiért a szövetséget a NOB elnöke, Thomas Bach is példaként emelte ki az ötkarikás sportágak számára.

A MOB elnöke – a bizottság honlapjának beszámolója szerint – elismerően beszélt a súlyemelés kvalifikációs rendszeréről is.

„A kvalifikációs rendszer kidolgozása és annak elfogadása után a következő kiemelt feladatunk az új súlycsoportok kialakítása, amelyeket a nemzetközi versenyeinken és a tokiói olimpián is alkalmazni fogunk” – emelte ki tájékoztatójában Ádámfi Attila, az IWF főigazgatója, a sportprogrambizottság vezetője.

„Korábban a férfiaknál és a nőknél is nyolc-nyolc súlycsoportban hirdettünk versenyt, ezt tíz-tízre emeljük. A 2020-as tokiói olimpián ezek közül egyaránt hétben avatunk majd bajnokot. A Budapesten hozott javaslatainkról a júliusi, taskenti kongresszus fog majd dönteni. A novemberi világbajnokságot már ennek megfelelően írjuk ki” – mondta.

„Megtiszteltetés, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is részt vett a programunkon, ez is azt mutatja, hogy a két szervezet között jó a kapcsolat. Kulcsár Krisztián számára nem idegen az a szakmai terület, amit tárgyaltunk, hiszen korábban a Nemzetközi Vívószövetségben sportigazgatóként dolgozott”
– jelentette ki Aján Tamás, aki nemzetközi tisztségének megfelelően tagja a MOB elnökségének is.

Legfrissebb hírek

Ázsiai Játékok: a férfiaknál is megvan az első súlyemelő-világcsúcs

Egyéb egyéni
23 órája

Súlyemelő-világcsúcsok születtek az Ázsiai Játékokon

Egyéb egyéni
2026.09.23. 12:10

Megalakult a Visegrádi Négyek Súlyemelő-szövetsége

Egyéb egyéni
2026.08.26. 12:18

Súlyemelés: Lóránt Jázmin három aranyérmet nyert a serdülő Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.20. 15:53

Gyász: elhunyt Száraz László világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes súlyemelő

Egyéb egyéni
2026.06.01. 19:06

A súlyemelő-szövetség önálló szakága lesz a kettlebell

Egyéb egyéni
2026.05.17. 10:46

Boros Viktória 18. lett plusz 86 kilogrammban a súlyemelő Eb-n

Egyéb egyéni
2026.04.26. 13:52

Súlyemelő Eb: Boros Viktória nyolcadikként zárt a legnehezebbek B-csoportjában

Egyéb egyéni
2026.04.25. 17:09