Birkózó Eb: Dénes után Sleisz is ötödikként zárt

MTI MTIMTI MTI
2018.05.04. 19:19
Dénes Mercédesz után Sleisz Gabriella is ötödik lett pénteken az oroszországi Kaszpijszkban zajló birkózó Európa-bajnokságon.

A 65 kilogrammos súlycsoport bronzmérkőzésének esélyese a korábbi Eb-győztes svéd Henna Johansson volt, aki ezt igazolni is tudta, mert egy rövid meddő küzdelmet követően befogta a magyar versenyző fejét, és addig húzta-vonta, amíg mögé nem került két pontért.

A második három percben passzivitásért megintették Sleiszt, akinek így 30 másodperce volt, hogy sikeres akciót mutasson be. Ez azonban nem sikerült, így a skandináv birkózó már 3:0-ra vezetett. A hajrában Sleisz egyre bátrabban kezdeményezett akciókat, egyszer úgy tűnt, már-már sikerül Johansson mögé kerülnie, de a svéd nemhogy kiszabadult a fogásból, hanem még ő került ellenfele háta mögé. A földharcban lábfeszítéssel próbálta a hátára forgatni Sleiszt, aki viszont ezt hárította, így 5:0-s vereséggel zárta a kontinensviadalt.

A magyarok a pénteki napot Barka Emese révén egy bronzéremmel fejezték be, illetve Sleisz mellett Dénes Mercédesz is ötödik lett, míg a szabadfogású Nagy Mihály elődöntőig menetelt, azaz szombaton a bronzéremért mérkőzhet.

Legfrissebb hírek

Szőke Alex: Még egy lapáttal rá kell tenni, tovább nyomni!

Birkózás
9 órája

Birkózás: Bácsi Péter szerint nem hangzik rosszul az eredménysorunk

Birkózás
Tegnap, 9:15

Bajcajev Vlagyiszlav ezüstérmével zártuk a tiranai Európa-bajnokságot

Birkózás
2026.04.26. 19:40

Muszukajev Iszmail iskolabirkózást bemutatva Eb-bronzérmes Tiranában

Birkózás
2026.04.25. 19:14

Bajcajev Vlagyiszlav Európa-bajnoki döntőbe jutott!

Birkózás
2026.04.25. 17:56

Végh Eb-bronzmeccses, Bajcajev és Kuramagomedov elődöntős

Birkózás
2026.04.25. 13:01

Három másodpercen múlt Pók győzelme a világ- és Európa-bajnok ellen, Eb-ötödik lett Tiranában

Birkózás
2026.04.24. 20:38

Muszukajev nem bírt az ifjú moldovaival, Eb-bronzmeccses

Birkózás
2026.04.24. 17:38
Ezek is érdekelhetik