Gyász: újabb olimpikon, Sándor István is elment

JOCHA KÁROLYJOCHA KÁROLY
Vágólapra másolva!
2018.01.05. 20:50
null
Sándor István a 90. születésnapján
Életének 97. évében, január 5-én hajnalban, Torontóban elhunyt Sándor (Stadler) István, a magyar evezés markáns egyénisége, sokszoros bajnoka, aki az 1952-es, helsinki olimpián a nyolcasunk vezérevezőse volt.

Ha valakinek, hát neki igazán kalandos, sikerekben és komoly megpróbáltatásokban gazdag élete volt. Az 1920-ban született sportembernek a legrosszabbkor jött a II. világháború, hiszen az evezés szempontjából a legjobb éveiből rabolt el a világégés. Az 1948-as, londoni olimpiára így is kijutott volna, de mivel a Vörös Meteorból a Ferencvárosba igazolt, kiejtették az ötkarikás küldöttségből.

Ő ezek után sem adta fel. 1952-ben úgy jutott ki Helsinkibe, hogy a nyolcas gerincét a meteorosok adták. Ő amolyan számkivetettként is képes volt kiharcolni, hogy az olimpián végül 6. helyen végző magyar nyolcas vezérevezőse lehessen.

Sándor Istvánról tudni kell, mindmáig ő az egyetlen honi evezős, aki úgy szerezte a 18 magyar bajnoki címét, hogy az évek során valamennyi evezős hajóegységben legalább egyszer az első helyen végzett.

1969-ben Amerikába távozott. Jóhiszeműen taxisofőrnek állt, és csak évek múltán derült ki, hogy nem jelentették be. Kanadába ment tovább, ahol 76 éves koráig kemény fizikai munkát kellett végeznie azért, hogy megkaphassa a minimális nyugdíjat.

Többszöri telefonbeszélgetéseink alkalmával ismételten elmondta, magas korát a már szintén „nyolcvanas" élettársának, Veronikának köszönheti. Még egy-két évvel ezelőtt is gyakran „lemerészkedett" a lakásuk szuterénjában lévő konditerembe és ergométeren rendszerint evezgetett is.

Az utóbbi időben a szívével is voltak problémák, operáción is átesett.

Színes, karakteres egyéniségének emlékét az evezőstársadalom megőrzi. Temetése – kívánságára – a Farkasréti temetőben lesz, később meghatározásra kerülő időpontban.

 

Legfrissebb hírek

„Köszönöm, hogy a féltestvéred lehettem” – Gyarmati Andrea megható írással búcsúzott Fenyő Miklóstól

Úszás
Tegnap, 9:02

Gyász: elhunyt Lukáts György újságíró

Egyéb egyéni
2026.01.29. 22:03

Kiderült, mi okozhatta a PAOK-szurkolók romániai tragédiáját

Európa-liga
2026.01.28. 16:32

Elhunyt Boros Árpád, a DVTK kosárlabda-szakosztályának korábbi elnöke

Kosárlabda
2026.01.28. 07:57

Gyász: elhunyt egy versenyző a Tihany Trail terepfutóversenyen

Egyéb egyéni
2026.01.19. 11:23

Utolsó útjára kísérték Róth Kálmán kézilabdaedzőt

Kézilabda
2026.01.16. 14:00

Emblematikus edzőjét gyászolja a Bordeaux és a Marseille

Francia labdarúgás
2026.01.12. 13:07

Milánó-Cortina 2026: elhunyt egy biztonsági őr a nagy hidegben

Téli sportok
2026.01.11. 21:08
Ezek is érdekelhetik