Darts: az elmúlt négy év magyar bajnoka profi versenyzőnek állt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.05. 10:31
null
Székely Pál és az ifjúsági Európa-bajnok Czipó Vivien (Fotó: Facebook/Pal.Blade.Szekely)
Az elmúlt négy év steel egyéni magyar bajnoka, Székely „Penge” Pál az M4 Sport Sportreggeli című műsorában bejelentette, hogy a Budapest Police SE támogatásával profi dartsjátékosnak áll.

 

„A Budapest Police SE jóvoltából elkezdhetek egy olyan dolgot, ami minden magyar dartsversenyzőnek az álma: elindulhat a profi karrierem. Ettől az évtől nincs más feladatom, csakis a dartscal foglalkozni, mindennap edzeni, minél több versenyen elindulni, és a lehető legjobb eredményeket elérni” – idézi az m4sport.hu Székely Pált.

„Nagyon régen szerettem volna ezt elérni, itthon nagyon jól ment a játék. Az utóbbi három évben én voltam a magyar bajnok, úgy gondoltam, itt lenne az ideje kilépni a nemzetközi porondra. Viszont ehhez mindenképpen támogatóra volt szükség, mert olyan anyagi vonzatai vannak, amit saját zsebből nem tudtam volna finanszírozni. Ráadásul nem árt ezzel napi hat-nyolc órát foglalkozni, ha oda akar érni valaki az elitbe” – folytatta Székely.

„A felkészülésnek három része van. Az első a fizikai, itt elsősorban az állóképességre kell gondolni, órákon keresztül kell ugyanazt a mozdulatsort végrehajtani, illetve van egy folyamatos mozdulatlanság, ami komoly fizikai megterhelést jelent. Emellett fontos a koncentráció, ez már a mentális felkészülés része, ennek is megvan a maga módszertana, értelemszerűen a legtöbb időt a dartstábla előtt töltjük gyakorlással, a mozdulatok finomításával. Akkor fogom eltalálni a tripla húszat, ha előtte milliószor eltalálom” – tette hozzá.

A sportág első számú szervezete, a PDC által szervezett világbajnokságokon eddig egyszer, 2008 decemberében vett részt magyar játékos: Bezzeg Nándor az első fordulóban 3:0-s vereséget szenvedett a holland Vincent van der Voorttól.

Legfrissebb hírek

Littler óriási döntőben nyert Humphries ellen a darts World Mastersen

Egyéb egyéni
2026.02.01. 23:22

Humphries összehozta az év első tévés kilencnyilasát – videó

Egyéb egyéni
2026.02.01. 11:06

Rafael van der Vaart segítheti Raymond van Barneveldet

Egyéb egyéni
2026.01.28. 12:27

Michael van Gerwen a Bahrein Darts Masters bajnoka

Egyéb egyéni
2026.01.16. 21:08

Darts: egy mérkőzésen múlt Székely Pál Pro Tour-kártyája

Egyéb egyéni
2026.01.11. 18:44

Rekordösszegű szponzorációs szerződést kötött Luke Littler – hivatalos

Egyéb egyéni
2026.01.09. 17:19

Négy magyar dartsos küzdhet meg a PDC Tour-kártyáért csütörtöktől vasárnapig

Egyéb egyéni
2026.01.07. 21:23

Megvan a darts Premier League mezőnye; elkezdődött a PDC pro tour selejtezője 20 magyarral

Egyéb egyéni
2026.01.05. 16:55
Ezek is érdekelhetik