Lehet eső, sár… – Thury Gábor jegyzete

Van egy jó hírem meg egy kevésbé jó: fellobbant a februári, pjongcsangi téli olimpia lángja a görögországi Olümpiában, ám az esős időjárás miatt csak a tartalékláng segítségével lehetett meggyújtani. Ez önmagában nem baj, tudjuk be a balszerencsének, azon már érdemesebb elgondolkodni, hogy majd' harminc évvel a szöuli nyári játékok után sem konfliktusoktól mentes légkörben készülünk az ismét Dél-Koreában rendezendő olimpiára. Átvitt értelemben 1988-ban is nehéz volt meggyújtani a lángot.

Szinte semmiben sem változott a helyzet a majd' pontosan három évtizeddel ezelőttihez képest, csupán a szereposztásban. A világban ugyanúgy létezik a Gonosz és a Jó, ami persze szubjektív kategória, mert ha innen nézem, ilyen, ha az ellenkező oldalról, akkor meg olyan. Szöul előtt a politika egy kisebb és két nagyobb bojkottól terhes olimpiát (1976, 1980, 1984) szült, az meg enyhén szólva rossz vért, hogy öt évvel az 1988-as játékok előtt a szovjetek „leszedtek” egy, az elvtársak légterébe berepülő dél-koreai utasszállító gépet. Ronald Reagan már jó ideje a Szovjetunió gazdasági megroppantásán ügyködött, amely a gorbacsovi peresztrojkába kergette a nagy testvért. Mégis, a láng 1988-ban is megtette cirka 15 ezer kilométeres útját, s Szöulban nem csonka játékokat rendeztek, pedig a 38. szélességi foktól északra azt híresztelték, hogy Dél-Koreában kolerajárvány tört ki. Phenjan mindenképpen örült volna, ha a rendezésbe beletörik a szomszéd bicskája.

Észak-Korea ezzel most is így van, politikai síkon handabandázik: ha a fő ellenség gépe a légterébe merészkedik, lelövi, a fő ellenség – amelyet a jelenlegi szereposztásban Egyesült Államoknak hívnak – azt követeli, hogy a „rakétás ember” (ezt a jelzőt az amerikai elnök, Donald Trump akasztotta az észak-koreai diktátorra, Kim Dzsong Unra) hagyja abba a ballisztikus rakétakísérleteket. Ellenkező esetben nem lesz más választása, mint lerombolni az atomfegyver-előállítást hajszoló kommunista Észak-Koreát.

Ezzel a sok kellemetlen történettel csak érzékeltetni szerettem volna, hogy a lángot nem csupán az eső fenyegeti. De mint tudjuk, lehet eső, lehet sár... Vagy ahogyan a NOB elnöke, Thomas Bach szebben, patetikusan megfogalmazta: törékeny világunkban az olimpiai játékoknak megvan az ereje, hogy egyesítse az emberiséget.

Bízzunk benne.