Íjász-vb: Banda a második fordulóban búcsúzott

MTI MTIMTI MTI
2017.10.18. 19:35
Az olimpiai kategóriában szereplő Banda Árpád a második fordulóban kikapott, így nem jutott a legjobb 32 közé a pályaíjász-világbajnokság szerdai versenynapján, Mexikóvárosban.

A rangsorolóban 120 indulóból az előkelő 13. pozíciót szerezte meg, így a századikként továbblépő Marcus Vinícius de Oliveira Porto ellen kezdte meg szereplését Banda. A nemzetközi szövetség eredményközlése szerint az első szettben két, a másodikban három körrel bizonyult jobbnak brazil vetélytársánál (4:0), aki ezt követően egy 29–28-ra megnyert szettel szépített. A negyedik szettben aztán ismét a stabil teljesítményt nyújtó magyar íjász kerekedett felül, így 6:2-es sikerrel vette az első akadályt.

A második fordulóban, a 32 közé jutásért Rick van der Ven következett. A rangsorolóban 52. helyen záró holland gyengén kezdett, 27–25-ös szettel Banda került előnybe. A két éve vb-ezüstérmes, korábbi Európa-bajnok Van der Ven egy 28–27-es hármas sorozattal egyenlített, ám a harmadik szettben az első vesszőjével nagyot rontott, mindössze hatost lőtt, így 27–23-mal ismét Banda vette át a vezetést (4:2). A negyedik felvonásban a holland remek teljesítményt nyújtott, 29–26-tal egyenlített, majd a döntő szettben 28–26-ra bizonyult jobbnak, így 6:4-re megnyerte a találkozót.

Magyar idő szerint 20.45 órakor a csigásoknál a kieséses szakaszban Hung Ju-cse ellen megkezdi szereplését Orosz Viktor. A magyar versenyző a 60., a tajvani az 53. helyen zárta a hétfői rangsorolót.

 

Legfrissebb hírek

Három versennyel lezajlott az Íjász kupasorozat Északkelet-Magyarországon

Egyéb egyéni
2026.06.17. 15:20

Íjász Európa-bajnokság: kikapott a favorittól a magyar csigás vegyes páros

Egyéb egyéni
2026.05.21. 15:46

Íjász Európa-bajnokság: Sipőcz szétlövéssel búcsúzott, továbbjutott a csigás vegyes páros

Egyéb egyéni
2026.05.20. 14:27

Íjász Európa-bajnokság: búcsúzott a magyar vegyes páros az olimpiai kategóriában

Egyéb egyéni
2026.05.20. 11:49

Íjász Európa-bajnokság: Balogh Mátyás 12. a rangsorolóban

Egyéb egyéni
2026.05.19. 13:26

Teremíjász ob: Balogh Mátyás és Örkényi Lili sikere a reflexíjászosoknál

Egyéb egyéni
2026.03.14. 21:23

Gyász: elhunyt Nagy Béla, az olimpiai ötödik magyar íjász

Egyéb egyéni
2025.11.05. 10:41

Örkényi Lili megvédte bajnoki címét a teremíjász ob-n

Egyéb egyéni
2025.03.16. 17:52