Női asztalitenisz BL: kettős vereséggel búcsúzott a Szekszárd

MTI MTIMTI MTI
2017.04.07. 20:17
Kettős vereséggel búcsúzott a női Bajnokok Ligája elődöntőjében a Szekszárd AC asztalitenisz csapata, miután a pénteki, idegenbeli visszavágón is kikapott, mégpedig 3:0-ra a lengyel Tarnobrzeg együttesétől.

A márciusi, magyarországi első meccsen 3:1-re nyert a lengyel gárda.

Az első meccsen a friss országos bajnok Madarász Dórának nem sok esélye volt a kínai születésű, német Han Ying ellen, a védekező stílusú rivális simán, szettveszteség nélkül hozta a mérkőzést, s ezzel előnybe került a lengyel csapat.

A folytatásban két védő, a hazaiaktól a kétszeres egyéni Európa-bajnok fehérorosz Viktorija Pavlovics, szekszárdi részről pedig az orosz Polina Mihajlova állt az asztalhoz. Az összecsapás kiegyenlített küzdelmet hozott, de Mihajlova hiába került kétszer is szettelőnybe, végül Pavlovics nyert, s ezzel a tavaly döntős Tarnobrzeg nemcsak 2:0-s vezetésre tett szert, hanem a továbbjutását is bebiztosította.

A tét nélküli harmadik mérkőzés a kínai-lengyel Li Qian fölényét hozta, a vendégek szingapúri légiósa, Lin Je a megnyert harmadik játszmán kívül mindössze 14 pontot tudott gyűjteni ellene.

A Szekszárd története során először szerepelhetett a BL elődöntőjében.

ASZTALITENISZ BAJNOKOK LIGÁJA
NŐK, ELŐDÖNTŐ

KTS Siarka ZOT Tarnobrzeg (lengyel)–Szekszárd AC 3:0
Han Ying–Madarász Dóra 3:0 (7, 8, 4)
Viktorija Pavlovics–Polina Mihajlova 3:2 (-9, 9, -11, 9, 8)
Li Qian–Lin Je 3:1 (4, 4, -4, 6)
Továbbjutott: a Tarnobrzeg, kettős győzelemmel, 6:1-es összesítéssel.

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.13. 13:25

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
2026.08.12. 11:13

Asztalitenisz WTT: András Csaba a 32 közé jutott Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.11. 19:40

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.09. 22:27

András Csaba meccslabdákat hárítva nyert a malmői WTT-torna selejtezőjében

Egyéb egyéni
2026.08.08. 21:22

Tűz ütött ki az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:23

Augusztus végén, Budaörsön lesz az asztalitenisz női BL első szakaszának tornája

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:52

Női labdarúgó NB I: a Szekszárddal vált teljessé a mezőny

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 14:20