Asztalitenisz World Tour: 54 ország versenyzői Budapesten

MTI MTIMTI MTI
2017.01.02. 09:27
Ötvennégy ország csaknem 400 játékosa, köztük több kínai is asztalhoz áll január 17. és 22. között a budapesti BOK Csarnokban (korábbi Syma-csarnok) az év első asztalitenisz World Tour-versenyén, amelynek 70 ezer dollár lesz az összdíjazása.

A magyar szövetség tájékoztatása alapján a hazai színeket 23-an képviselik majd, több tizenéves játékos is lehetőséghez jut.

A rendezés a Tüskecsarnokban lebonyolított októberi Európa-bajnokságot idézi majd, mivel ez a viadal is hat napig tart. A selejtezőket január 17–18-án játsszák.

Magyarországon az M4 Sport nézői élőben követhetik a legjobb mérkőzéseket, míg világszerte az Eurosport és a kínai televízió mellett több más csatorna is műsorra tűzi a budapesti eseményt.

A versenysorozat idén új rendszer szerint zajlik, a kisebb viadalok az úgynevezett ITTF Challenge Series részei, és csak a magasabb kategóriás tornákat – köztük a budapestit – nevezik World Tour-versenynek.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.13. 13:25

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
2026.08.12. 11:13

Asztalitenisz WTT: András Csaba a 32 közé jutott Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.11. 19:40

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.09. 22:27

András Csaba meccslabdákat hárítva nyert a malmői WTT-torna selejtezőjében

Egyéb egyéni
2026.08.08. 21:22

Tűz ütött ki az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:23

Augusztus végén, Budaörsön lesz az asztalitenisz női BL első szakaszának tornája

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:52

A világszövetség feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.13. 13:33