Darts-vb: Wright simán továbbment; újabb kiemelt búcsúzott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.16. 23:45
Győzelemmel kezdte meg szereplését Peter Wright a dartsvilágbajnokságon Londonban. A harmadik helyen kiemelt skót játékos 3:0-val búcsúztatta a selejtezőből továbbjutó holland ellenfelét.

A londoni dartsvilágbajnokság második napján is búcsúzott egy kiemelt az Alexandra Palace-ban. A walesi Gerwyn Price-t, aki korábban rögbijátékosként volt ismert, 19-edikként rangsorolták. Legyőzője honfitársa, Jonny Clayton volt.

A nap fő mérkőzése a harmadik helyen kiemelt Peter Wright és a selejtezőből az este első meccsén továbbjutó Jerry Hendriks összecsapása volt. Bár „Snakebite” 3:0-ra győzött, a meccs első fele korántsem alakult simán. A második szettben Hendriksnek több nyila is volt az egyenlítésért, de kihagyta őket, onnantól pedig már nem tudott a skót nyakára mászni.

A nap fő mérkőzése a harmadik helyen kiemelt Peter Wright és a selejtezőből az este első meccsén továbbjutó Jerry Hendriks összecsapása volt. Bár „Snakebite” 3:0-ra győzött, a meccs első fele korántsem alakult simán. A második szettben Hendriksnek több nyila is volt az egyenlítésért, de kihagyta őket, onnantól pedig már nem tudott a skót nyakára mászni.

Wright körátlaga 101.06 volt – az eddigi legmagasabb a tornán.

DARTSVILÁGBAJNOKSÁG, LONDON
Selejtező

Jerry Hendriks (holland)–Warren Parry (új-zélandi) 2:0
1. forduló
Gerwyn Price (walesi, 19)–Jonny Clayton (walesi) 1:3
Steve Beaton (angol, 27)–Devon Petersen (dél-afrikai) 3:1
Peter Wright (skót, 3)–Hendriks 3:0

A szombati program
14.00: PDC-világbajnokság, 3. nap (Tv: Sport2)
Tengku Shah (malajziai)–Csino Maszumi (japán) – selejtező
Terry Jenkins (angol, 18.)–Josh Payne (angol)
John Henderson (skót, 31.)–Andrew Gilding (angol)
Benito van de Pas (holland, 15.)–Shah/Csino
20.00: PDC-világbajnokság, 3. nap (Tv: Sport2)
Ross Snook (kanadai)–Kim Viljanen (finn) – selejtező
Cristo Reyes (spanyol, 32.)–Dimitri Van Den Bergh (belga)
Stephen Bunting (angol, 16.)–Darren Webster (angol)
Michael van Gerwen (holland, 1.)–Snook/Viljanen


A párosítás (ágrajz szerint)
Michael van Gerwen (holland, 1.)–Ross Snook (kanadai) vagy Kim Viljanen (finn)
Cristo Reyes (spanyol, 32.)–Dimitri Van Den Bergh (belga)
Stephen Bunting (angol, 16.)–Darren Webster (angol)
Simon Whitlock (ausztrál, 17.)–Borisz Kolcov (orosz) vagy Dragutin Horvat (német)
Mensur Suljovic (osztrák, 8.)–Ron Meulenkamp (holland)
Mark Webster (walesi, 25.)–Joe Murnan (angol)
Robert Thornton (skót, 9.)–Zoran Lerchbacher (osztrák) vagy Simon Stevenson (angol)
Daryl Gurney (északír, 24.)–Jermaine Wattimena (holland)

Adrian Lewis (angol, 5.)–Magnus Caris (svéd)
Joe Cullen (angol, 28.)–Szun Csi-ang (kínai) vagy Corey Cadby (ausztrál)
Raymond van Barneveld (holland, 12.)–Robbie Green (angol)
Alan Norris (angol, 21.)–John Michael (görög)
Phil Taylor (angol, 4.)–John Bowles (angol) vagy David Platt (ausztrál)
Jamie Caven (angol, 29.)–Kevin Painter (angol) 1:3
Kim Huybrechts (belga, 13.)–James Wilson (angol)
Vincent van der Voort (holland, 20.)–Max Hopp (német)

Gary Anderson (skót, 2.)–Mark Frost (angol) 3:0
John Henderson (skót, 31.)–Andrew Gilding (angol)
Benito van de Pas (holland, 15.)–Tengku Shah (malajziai) vagy Csino Maszumi (japán)
Terry Jenkins (angol, 18.)–Josh Payne (angol)
Dave Chisnall (angol, 7.)–Rowby-John Rodriguez (osztrák)
Justin Pipe (angol, 26.)–Chris Dobey (angol)
Jelle Klaasen (holland, 10.)–Jeffrey de Graaf (holland)
Brendan Dolan (északír, 23.)–Christian Kist (holland)

James Wade (angol, 6.)–Ronny Huybrechts (belga)
Steve Beaton (angol, 27.)–Devon Petersen (dél-afrikai) 3:1
Michael Smith (angol, 11.)–Ricky Evans (angol) 3:2
Mervyn King (angol, 22.)–Steve West (angol)
Peter Wright (skót, 3.)–Jerry Hendriks (holland) 3:0
Jamie Lewis (walesi, 30.)–Mick McGowan (ír) 3:2
Ian White (angol, 14.)–Kevin Simm (angol) vagy Gilbert Ulang (Fülöp-szigeteki)
Gerwyn Price (walesi, 19.)–Jonny Clayton (walesi) 1:3

A világbajnokság első fordulójának programja ide kattintva érhető el!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik