Birkózás: a világbajnok várta magától a nagy eredményt

2016.12.12. 09:53
A kötöttfogású birkózók 71 kilogrammos kategóriájában szereplő Korpási Bálint nem akart nagy terhet rakni magára, ám várta magától a kiugró eredményt a nem olimpiai súlycsoportok budapesti világbajnokságán, melyen szombaton aranyérmet nyert.

A BVSC 29 éves versenyzője a M4Sport Sportreggeli című műsorában elmondta, a felkészülés során mindent megtett azért, hogy jó formában legyen, a korábbi versenyeken pedig rendre érmes volt, így bizakodva készült a vb-re, melyen a hazai közönség is nagy lökést adott neki.

„Sokat segítettek a nézők, az, hogy a családom, a barátaim kint voltak” – mondta Korpási Bálint, aki a döntőben a moldovai Daniel Cataragát győzte le nagy csata végén 2–1-re.

A fináléban nem született akció, három, intés után járó pont került fel a táblára. Ennek kapcsán Korpási arról is beszélt, hogy a riói olimpia nagy vihart kavart bírói ténykedése után szerinte rosszabb lett a helyzet a szakágban, mivel az új szabályokkal kivették a térdelőhelyzetet, ami még inkább a bírók kezébe adja a meccsek sorsának eldöntését.

„Közel azonos képességű versenyzők állásból nagyon nehezen tudnak fogást csinálni a másikon, azaz még nagyobb szerepet kapnak az intések. A passzivitást pedig sokszor nehéz megítélni” – jegyezte meg Korpási, hozzátéve, bízik benne, hogy hamarosan átértékelik az új szabályokat és változtatnak rajtuk.

A pályafutása első vb-aranyát megszerző kötöttfogású arról is beszélt, hogy jelen állás szerint marad a 71 kilogrammban, mert az olimpiai 75 kilogramm túl magas a számára, míg a 66 kilóhoz rengeteget kellene fogynia.

Korpási Bálint a magyar birkózás 28. világbajnoki aranyát szerezte meg, s mint mondta, a mostani vb-cím ugyanolyan értékes mint a többi, akkor is, ha nem ötkarikás kategóriában született. Mint jelezte, szombaton 29 ország versenyzői küzdöttek az aranyéremért, s a kategória legjobbjai közül mindenki szőnyegre lépett Budapesten.

Legfrissebb hírek

Birkózás: lengyel, horvát és mahacskalai tábor is van az „étlapon”

Birkózás
2026.08.04. 07:12

Rangos nemzetközi birkózóversenyt nyert Kuramagomedov Murad

Egyéb egyéni
2026.08.03. 10:24

Szőke Alex, Fritsch Róbert és Vitek Dárius is kategóriája élén a világranglistán

Birkózás
2026.07.24. 12:18

Lőrincz Tamás: A birkózószövetség munkájának megítélése pozitív

Birkózás
2026.07.22. 09:32

Csúcsforma hiányában is hat magyar éremnek örülhettünk a Polyák–Varga–Kozma-emlékversenyen

Birkózás
2026.07.21. 12:44

Jól halad Végh Richárd Eb-bronzérmes birkózó bokaműtét utáni rehabilitációja

Birkózás
2026.07.20. 12:09

Szőke Alex fantasztikus birkózással aranyérmet nyert a budapesti UWW-rangsorversenyen!

Birkózás
2026.07.19. 20:54

Szőke Alex megverte az olimpiai, világ- és Európa-bajnok oroszt a BOK-csarnokban!

Birkózás
2026.07.19. 15:23