Birkózás: Barka és Szabó László is bronzért küzdhet a vb-n

2016.12.11. 15:30
A 80 kilogrammos kötöttfogású Szabó László elveszítette az elődöntőjét, így – Barka Emeséhez (60 kg) hasonlóan – a bronzéremért léphet szőnyegre a nem olimpiai súlycsoportok budapesti birkózó-világbajnokságának vasárnap esti programjában, melyben a szabadfogású Gulyás Zsombor nem lesz érdekelt, miután a vigaszágon kikapott.

A BOK (volt Syma) Csarnokban zajló vb-n Szabó László az elődöntőig nagyszerűen menetelt, s a négy között is minden úgy alakult, ahogy akarta, egészen 5:45 percig. A török Aslan Atem elleni meccs nagy iramban kezdődött, s még az első percben a rivális lecsavarta Szabót (0–2), ám az UTE sportolójának sikerült visszafognia (1–2), majd rögtön pörgetett is, így 3–2-es vezetésénél állította fel őket a mérkőzésvezető. A vezetés tudatában sem vált passzívvá az Eb-bronzérmes magyar, és még a szünet előtt egy szép levitellel növelte 5–2-re az előnyét.Szabó László az elődöntőig nagyszerűen menetelt, s a négy között is minden úgy alakult, ahogy akarta, egészen 5:45 percig. A török Aslan Atem elleni meccs nagy iramban kezdődött, s még az első percben a rivális lecsavarta Szabót (0–2), ám az UTE sportolójának sikerült visszafognia (1–2), majd rögtön pörgetett is, így 3–2-es vezetésénél állította fel őket a mérkőzésvezető. A vezetés tudatában sem vált passzívvá az Eb-bronzérmes magyar, és még a szünet előtt egy szép levitellel növelte 5–2-re az előnyét.

A második menetben sokáig nem történt érdemleges esemény, Szabót egyszer ugyan intették (5–3), ám előnye biztos volt, különösképpen a meccs képe alapján. Atem látványosan elfáradt, s a több száz magyar szurkoló már szinte biztosnak látta a sikert, amikor 15 másodperccel a vége előtt egy szőnyeg széli kavarodás után a török a magyar mögé ment (5–5), amivel megszerezte a győzelmet.

„Ezt nem hiszem el” – mondta dühösen Sike András szövetségi kapitány, míg Takács Ferenc, a válogatott edzője annyit tett hozzá, hogy Szabó megnyert meccset veszített el, mert fejben nem bírta a végét úgy, hogy a török még a magyarnál is fáradtabb volt addigra és semmi sem utalt a fordulatra.

Gulyás Zsombornak a vigaszág első körében a kirgiz Elaman Dogdurbek volt az ellenfele, akitől 5–4-re kikapott, s ezzel számára véget ért a világbajnokság.

A vasárnap este 18 órakor kezdődő döntős programban Szabó László mellett Barka Emese (60 kg) is a bronzéremért lép majd szőnyegre.

A vb- és Eb-bronzérmes, Európa játékok-első Barka az azeri Tatjana Omelcsenkóval kezdett, aki papíron nem jelenthetett számára gondot, és a csepeli birkózó három és fél perc alatt technikai tust jelentő 10–0-s előnyt harcolt ki. A negyeddöntőben Barka remekül kezdett Pej Hszing-ru ellen, s az első három percben két szép levitellel 4–0-ra elhúzott. Megnyugtatónak tűnt az előny és a meccs képe is, a második szakaszban azonban az addig sokat szabálytalankodó kínai energikusan támadott, s az utolsó percre egyenlített, majd a hajrában előbb szépen kontrázta meg a magyar akcióját, végül pedig mögé került, így 8–4-re győzött. A kínai később az elődöntőben is nyert, Barka pedig a vigaszágra került, ahol könnyedén verte technikai tussal a svéd Therese Perssont, így este a bronzért léphet szőnyegre a japán Szakano Jui ellen.

Legfrissebb hírek

Szenttamási bronzérmes, Darabos döntős az U23-as birkózó Eb-n

Birkózás
2026.03.13. 19:31

Takács István: Éremmel szeretnék hazatérni Albániából

Birkózás
2026.03.11. 10:18

Sike András: Igazából mindig is futballista akartam lenni, de eltanácsoltak, B-opciónak jött a birkózás

Birkózás
2026.03.08. 12:27

U23-as birkózó Eb: tizenöt magyar indul Nagybecskereken

Birkózás
2026.03.07. 11:57

Tizenhét birkózó képviseli a magyar színeket a tiranai Európa-bajnokságon

Birkózás
2026.03.06. 13:37

Birkózás: sportolóink negyede dobogóra állhatott Tiranában

Birkózás
2026.03.04. 18:58

Szőke Alex bronzérmes a tiranai UWW-rangsorversenyen

Birkózás
2026.03.01. 19:22

Remek sikerek: Fritsch és Takács bronzérmes Tiranában!

Birkózás
2026.02.27. 20:41
Ezek is érdekelhetik