Dopping: újraválasztották a WADA elnökét

MTI MTIMTI MTI
2016.11.20. 16:22
Újraválasztották vasárnap Craig Reedie-t, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnökét.

A 75 éves brit sportdiplomata 2013-ban került a WADA élére, és második elnöki periódusára készül, miután a szervezet glasgow-i közgyűlésén ismét bizalmat kapott.

Reedie-t és az ügynökséget éles támadások érték a héten Dohában, a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetségének (ANOC) közgyűlésén. Ahmed al-Fahad al-Ahmed al-Sabah sejk, az ANOC elnöke, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kuvaiti tagja – és több más felszólaló – elsősorban az orosz doppingbotrány kezelési módját kritizálta, szerencsétlennek tartva azt, hogy a McLaren-jelentés első felét kevéssel a riói olimpia előtt hozták nyilvánosságra.

A bírálatok mellett al-Sabah jelezte, jobb lenne, ha a NOB-tag Reedie helyett az ügynökségnek semleges elnöke lenne. A NOB végrehajtó bizottsága egyeztetett már Reedie-vel arról, hogy a jövőben semleges vezetője legyen a WADA-nak. A brit vezető elfogadta a felvetést, a NOB pedig ezek után támogatásáról biztosította őt elnöki pályázatában.

Legfrissebb hírek

Félezer potenciális szabálysértés áll a Nemzetközi Tesztelő Ügynökség jelentésében

Egyéb egyéni
2026.09.08. 15:00

Napokon belül kiderül, melyik magyar válogatott atlétára vár doppingvétség miatti eljárás

Atlétika
2026.08.25. 13:33

Meghosszabbították a vb-érmes magasugró, Akimenko eltiltását

Atlétika
2026.08.15. 13:32

Pont került a Sepsi-játékos két éve húzódó doppingügyére

Minden más foci
2026.08.07. 14:45

A Tour-győztes Jan Ullrich sajnálja, hogy későn vallotta be a doppingolását

Kerékpár
2026.08.07. 11:23

Feloldották Mudrik eltiltását, azonnal visszatérhet a Chelsea ukrán szélsője

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:55

Nyolc tunéziai labdarúgó szervezetében tiltott szert találtak

Foci vb 2026
2026.07.03. 18:54

Több mint hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2026.07.03. 13:06