Torna: Berki Krisztián vk-győzelemmel tért vissza

MTI MTIMTI MTI
2016.10.09. 08:48
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Berki Krisztián nyerte meg szombaton a lólengés döntőjét a tornászok szombathelyi challenge-világkupaversenyén. Berki magabiztos gyakorlatot mutatott be, amelyre 15.833 pontot kapott.

„A cél az volt, hogy a gyakorlatot végigcsináljam, lehetőleg hiba nélkül” – nyilatkozta a szer 2012-es londoni olimpiai bajnoka, majd hozzátette, hogy az elején az ollók egy picit „koszosak” voltak, de összességében örül, hogy győzelemmel sikerült visszatérnie a nemzetközi mezőnybe.„A cél az volt, hogy a gyakorlatot végigcsináljam, lehetőleg hiba nélkül” – nyilatkozta a szer 2012-es londoni olimpiai bajnoka, majd hozzátette, hogy az elején az ollók egy picit „koszosak” voltak, de összességében örül, hogy győzelemmel sikerült visszatérnie a nemzetközi mezőnybe.

Berki sérülés miatt egy évig nem indult versenyeken, a világkupát megelőzően az országos bajnokságon vett részt, amelyet szintén megnyert. Edzője, Kovács István szerint tanítványa teljesítette, amit megbeszéltek.

„Egy picit látszik a formáján a kihagyás, de az a lényeg, hogy jó gyakorlattal győzni tudott. Ahogy haladunk előre, és egyre több versenyen vesz részt, úgy lesz egyre tökéletesebb” – összegzett Kovács.

A további magyar indulók közül a talaj fináléjában Vágner Levente hatodikként végzett, a nőknél felemás korláton Kovács Zsófia harmadik, Divéky Luca hatodik lett. A harmadik magyar érmet Dévai Boglárka szerezte, miután a harmadik helyen zárt ugrásban. Ugyanebben a döntőben Böczögő Dorina ötödik lett.

Vasárnap is 15 órakor kezdődnek a finálék a szombathelyi Aréna Savariában.

Legfrissebb hírek

Torna: Mayer Gréta és Mészáros Krisztofer aranyérmes a mesterfokú bajnokságon

Egyéb egyéni
23 órája

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
2026.09.25. 20:47

Maszkos férfiak törtek be Simone Biles otthonába

Torna
2026.09.23. 08:51

Torna-vk: Mayer Gréta gerendán ötödik, talajon nyolcadik lett

Torna
2026.09.20. 20:26

Mayer Gréta nyerte az ugrást a szombathelyi vk-versenyen

Egyéb egyéni
2026.09.19. 20:17

Torna: Gál Kristófnak jól sikerült a formaidőzítés az ifjúsági Eb-re

Utánpótlássport
2026.09.03. 20:17

Torna-vk: kétszeres olimpiai bajnok világsztár érkezik Szombathelyre

Torna
2026.09.02. 11:04

51 évesen a 18. világbajnokságára készül az üzbég tornásznő, Okszana Csuszovityina

Torna
2026.08.27. 10:23