Asztalitenisz Eb: Majoros meglepetéssikerrel kezdett

MTI MTIMTI MTI
2016.10.18. 23:33
Majoros Bence nagy meglepetésre legyőzte a szerb Alekszandar Karakasevicset a budapesti asztalitenisz Európa-bajnokságon, így karnyújtásnyira került attól, hogy a selejtezőből feljusson a férfi egyes főtáblájára.

A Dortmundban légióskodó 19 éves magyar játékos – a hazai csapat legfiatalabb tagja – a második kvalifikációs meccsén került szembe a 40 esztendős, vegyes párosban négyszeres Eb-aranyérmes Karakaseviccsel, aki jelenleg 84. a világranglistán, de fénykorában sokkal előkelőbb helyen jegyezték. Majoros Bence a 214. az ITTF rangsorában, de nem törődött a különbséggel, öt szettben nyert ellenfele ellen. Majoros Bence a 214. az ITTF rangsorában, de nem törődött a különbséggel, öt szettben nyert ellenfele ellen.

„Nagy név és felnézek rá, de a meccs előtt azzal motiváltam magam, hogy ő is verhető” – mondta az MTI-nek a magyar játékos. Hozzátette: az első két szettet viszonylag simán nyerte, Karakasevics akkor még nem érezte a taktikáját, a távolságot. A harmadik játszmát aztán 9:7-es vezetésről megfordította a szerb, és az utolsó két szett is szoros volt, de ott meg tudta csinálni azokat a dolgokat, amiket a harmadikban szoros állásnál nem – nyilatkozta a magyar versenyző.

Majoros hozzátette: az volt a taktikája, hogy minél kevesebbszer üsse a labdát a szerb kezére, akinek félelmetes hírű, gyors a csuklója, s ez be is jött.

„Bár néha azért úgy jöttek vissza róla a labdák, mint senki másról. Nagyon örülök, hogy győzni tudtam, ez pályafutásom eddigi legnagyobb skalpja” – fogalmazott a fiatal magyar asztaliteniszező.

Hozzá hasonlóan Pattantyús Ádám és Lakatos Tamás is megnyerte második mérkőzését a selejtezőben, Szudi Ádám és Kosiba Dániel viszont kikapott.

Férfi egyesben összesen 125 játékos érdekelt, közülük 93 a kvalifikációban próbálkozik. A 23 csoportgyőztes egyből csatlakozik a főtáblán a 32 kiemelthez, míg a 18 kisorsolt másodiknak még egy mérkőzést kell játszania és nyernie a 64-es főtáblára jutáshoz.

A selejtezős küzdelmek szerdán folytatódnak.

A Tüskecsarnokban zajló, vasárnapig tartó egyéni kontinensviadalon 44 ország 254 játékosa, köztük 12 magyar versenyez.

ASZTALITENISZ EB, SELEJTEZŐ
VEGYES PÁROS

Szudi, Pergel–Arturs Reinholds, Inta Zdanovska (lett) 3:1 (5, -9, 7, 5)

FÉRFI EGYES
3. CSOPORT

Pattantyús Ádám–Laurens Tromer (holland) 4:0 (8, 10, 8, 3)

5. CSOPORT
Majoros Bence–Alekszandar Karakasevics (szerb) 4:1 (6, 5, -9, 9, 9)

10. CSOPORT
Cedric Nuytinck (belga)–Szudi Ádám 4:1 (9, 9, 8, -8, 4)

13. CSOPORT
Lakatos Tamás–Mihai Bobocica (olasz) 4:3 (-8, 6, 9, -6, 13, -8, 7)

22. CSOPORT
Tomislav Pucar (horvát)–Kosiba Dániel 4:3 (-11, -10, 9, -9, 1, 9, 6)

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: Póta Georgina nélkül, meglepetésekben bízva várja csapatunk a vb-t

Egyéb egyéni
2026.04.23. 14:27

Pécs rendezi az asztalitenisz Extraliga négyes döntőjét

Egyéb egyéni
2026.04.21. 14:58

András Csaba ismét előrelépett az asztaliteniszezők világranglistáján

Egyéb egyéni
2026.04.20. 11:45

András Csaba már 73. az asztaliteniszezők világranglistáján

Egyéb egyéni
2026.04.13. 12:25

Népsport: a 17 éves Bátorfi Csilla oktatta Európát

Népsport
2026.04.13. 10:42

Asztalitenisz WTT: András Csaba párosban, majd egyesben is győzött

Egyéb egyéni
2026.04.11. 16:32

András Csaba egyesben is döntős az asztalitenisz WTT-n

Egyéb egyéni
2026.04.11. 13:59

Asztalitenisz WTT: András Csaba párosban finalista, egyesben elődöntős

Egyéb egyéni
2026.04.10. 19:06
Ezek is érdekelhetik