Evezős-vb: Galambos Péter a döntőbe jutott!

MTI MTIMTI MTI
2016.08.25. 16:36
Sikerrel vette a csütörtöki középdöntőt, s ezzel bejutott a fináléba, azaz a legjobb hat közé Galambos Péter az evezősök világbajnokságán, Rotterdamban.

Magyarországot három könnyűsúlyú egység képviseli a regattán, amelyen az olimpia műsorán nem szereplő számokban zajlik a küzdelem.

A 29 éves váci evezős, Galambos egypárban versenyez, ebben a számban korábban volt már ezüst- és bronzérmes is vb-n. A nemzetközi szövetség honlapja alapján csütörtöki futamában második lett szlovák riválisa mögött úgy, hogy a hajrában jött fel, korábban szinte végig a harmadik helyen haladt. Mivel az első három továbblépett a legjobbak közé, a magyar evezős is készülhet a szombati döntőre.

A nők hasonló számában érdekelt Abid Syham és a Szigeti Roland, Forrai Dávid kormányos nélküli kettes is ezen a napon fejezi majd be szereplését a vb-n, előbbi zárásként a D-, utóbbi egység pedig a C-fináléban száll majd vízre.

A vb vasárnapig tart, a döntőket szombaton és vasárnap rendezik.

Legfrissebb hírek

Evezés: Demkó Janka sporttörténelmi tette

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:26

Evezés: Demkó Janka aranyérmes az U19-es beach sprint Eb-n

Utánpótlássport
2026.09.17. 12:29

Elfújta a szél evezőseink továbbjutását a beach sprint Eb-n

Egyéb egyéni
2026.09.16. 20:01

U19-es Eb: Mindkét magyar a nyolc közé jutott

Utánpótlássport
2026.09.16. 19:45

Evezés: jön az U19-es Eb – sprintverseny a tengeren

Utánpótlássport
2026.09.15. 08:59

Evezés: újraválasztották Szántó Évát bizottsági elnöki tisztségében a világszövetségnél

Egyéb egyéni
2026.09.02. 13:57

Evezés: a kapitány szerint reális az olimpiai kvótaszerzés

Egyéb egyéni
2026.08.31. 17:48

Tizedik lett a magyar egység vegyes kétpárban az evezős-vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.30. 13:51