Evezős ob: két-két szolnoki és váci aranyérem

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.07.23. 19:44
Címkék
A szolnoki Tisza Evezős Egylet és a Vác Városi Evezős Club versenyzői egyformán két aranyérmet szereztek az evezősök országos bajnokságának harmadik, szombati napján, Szegeden.

A szolnokiak előbb kormányos négyesben, majd később kormányos nélküli négyesben is a legjobbnak bizonyultak. Előbbi versenyben Vallyon Bence, Novák Edvin, Furkó Kálmán és Krpesics Péter – valamint a kormányos, Kolláth Vanda – ült a hajóban, utóbbiban annyi volt a különbség, hogy Furkó helyett Simon Béla volt a kvartett negyedik tagja.

A váciak Ács Kristóf és Bácskai Máté duója révén kétpárevezősben, valamint Galambos Péternek köszönhetően könnyűsúlyú egypárban szereztek bajnoki címet.

A nőknél a Külker Evezős Klub Óbuda kettőse, Bálint Beatrix és Gadányi Zoltána vitte el a kétpár aranyérmét, míg könnyűsúlyú egypárban Abid Syham, a Ferencvárosi Evezős Club versenyzője diadalmaskodott.

A nap záró száma, a férfi könnyűsúlyú nyolcasok versengése a hazai klub, a Szegedi Vízisport Egyesület sikerét hozta. A csapat tagjai: Juhász Dániel, Tápai Dániel, Matyasovszki Máté, Becsei Bonifác, Matyasovszki Dániel, Meszlényi Zsolt, László Attila, Molnár Máté és a kormányos, Dobó Franciska.

A 117. ob vasárnapig tart a Maty-éri pályán. A regatta négy napja alatt 29 klub közel ezer versenyzője száll vízre a legifjabbtól a masters korosztályig.

Legfrissebb hírek

Evezés: Szigeti Ferenc 12. lett egypárban az U23-as világbajnokságon

Utánpótlássport
2025.07.27. 16:27

Evezés: tizenkettedikként zárt a férfi négyes az U23-as vb-n

Utánpótlássport
2025.07.26. 19:20

Evezés: kilenc magyar fiatallal kezdődik az U23-as világbajnokság

Utánpótlássport
2025.07.22. 18:30

Kerékpározik, tornázik és verseket tanul a 95 éves Pap Kornélia

Egyéb egyéni
2025.07.21. 06:55

Evezés: öt bajnoki címmel zárt Gadányi Zoltána Szegeden

Egyéb egyéni
2025.07.13. 17:28

Három aranyérmet szerzett pénteken a Danubius Nemzeti Hajós Egylet az evezős ob-n

Egyéb egyéni
2025.07.11. 20:34

Nőként a férfidobogó tetején az evezős ob-n

Egyéb egyéni
2025.07.10. 18:47

Evezős-vk: Pétervári-Molnár Bendegúz nyolcadik lett Luzernben

Egyéb egyéni
2025.06.29. 13:08
Ezek is érdekelhetik