WADA: felfüggesztették a madridi doppinglabort

MTI MTIMTI MTI
2016.06.07. 14:17
Felfüggesztette a madridi laboratórium működési engedélyét a Nemzetközi DoppingellenesÜgynökség (WADA).


A szankciót azzal a március 19-én nyilvánosságra hozott megállapítással indokolták, amely szerint a spanyol doppingellenes ügynökség (AEPSAD) nem megfelelően működik.

A szankciót azzal a március 19-én nyilvánosságra hozott megállapítással indokolták, amely szerint a spanyol doppingellenes ügynökség (AEPSAD) nem megfelelően működik.

A felfüggesztés azonnal hatályba lépett, így a továbbiakban tilos a laboratóriumban vizelet- és vérmintákat vizsgálni. A labor 21 napon belül fellebbezhet a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS).

A WADA közleménye emlékeztet rá, hogy a büntetés a barcelonai doppinglabor működését nem befolyásolja.

A dél-afrikai bloemfonteini, valamint a pekingi, a lisszaboni és a moszkvai után a madridi az ötödik labor, amelynek engedélyét a WADA visszavonta. Jelenleg 30 ilyen – úgynevezett WADA-akkreditált – intézmény működik világszerte, de Afrikában egy sem.

 

Legfrissebb hírek

Eltiltották Diribe Welteji vb-ezüstérmes etióp középtávfutót

Atlétika
4 órája

NHL: doppingvétség miatt tiltották el 20 mérkőzésre a Pittsburgh védőjét

Amerikai sportok
2026.02.06. 09:39

Eddig 298 orosz sportolót büntetett meg a WADA a moszkvai adatbázis alapján

Egyéb egyéni
2026.02.03. 20:59

Visszatért a jégre Kamila Valijeva orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
2026.02.02. 10:19

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03

Visszatér a pástra a párbajtőröző Kun Anna

Egyéb egyéni
2026.01.20. 09:00

India javítja doppingellenőrzési rendszerét

Egyéb egyéni
2026.01.01. 12:58

WADA: a tesztelések száma nőtt, a pozitív eseteké nem

Egyéb csapat
2025.12.30. 07:21
Ezek is érdekelhetik