NS: Helyem lenne a keretben – Gyurcsó; Fehérváron előkerült a labda

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.02. 23:17
A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk.

A német és a magyar válogatott is szombat este lép utoljára pályára a kontinenstorna rajtja előtt, s mindkét együttes fontos főpróbának tekinti a mérkőzést a jövő héten rajtoló Eb előtt. A Joachim Löw irányította hazaiak bizonyítanák, hogy esélyesként utaznak az Eb-re, Bernd Storck játékosai pedig azt, hogy a legjobbaknak is méltó ellenfelei lehetnek. Ennek megfelelően készülnek a találkozóra, s természetesen most is minden fontos részletről beszámolunk, ráadásként pedig ezúttal Bernd Storck naplóját és a Joachim Löwvel készült interjút kínáljuk. Emellett megszólal Gyurcsó Ádám is, aki természetesen csalódott, hogy kimaradt a csapatból, úgy érzi, helye lenne a keretben.

Henning Berg vezetésével máris elkezdte a felkészülést a következő idényre a Videoton, a fehérváriak támadója, Feczesin Róbert hisz benne, hogy az új edzővel eredményes lesz a közös munka. A játékossal Pietsch Tibor beszélgetett

Klein Ron Párizsból, a Roland Garrosról jelentkezett, s ha már ott van, megnézte, mi lehet Serena Williams titka. Nos, anélkül, hogy bármi titkot elárulnánk, előzetesen legyen elég annyi, hogy az amerikai a hátrányból is képes előnyt kovácsolni. Hogy ez pontosan mit is jelent, kiderül a tudósításból, amelyből ezúttal sem maradhatott ki az időjárás-jelentés

A hazai eseményeket tekintve a hét hátralévő részét a vízilabdázók Bajnokok Ligájának végjátéka határozza meg. A hatcsapatos finálé első napját felemás mérleggel zárták a mieink, az Eger kiesett, a Szolnok viszont bejutott az elődöntőbe. Tudósítások, vélemények, nyilatkozatok, háttéranyagok, szóval minden a Szigetről a Nemzeti Sport pénteki számában

Péntek lévén a mellékleteink sorából ezúttal a Sportkrém van soron. Az e heti tartalomból: Berkesi Judit a futballpályáról érkezett a futballpálya mellé; A pólókapus Baksa László különös közlekedési morált lát Berlinben; Bármi lehet a hűtőben, Csipes Tamara könnyen feltalálja magát

Legfrissebb hírek

Alapemberek nélkül is a nyolc közé kerülés a férfiválogatott célja; Vogel Soma: Hollandia ellen kötelező győznünk

E-újság
2 órája

Tóth Balázs visszatért a gólvonalra; Bánhidi Bence nélkül kezdünk a férfi kézilabda Eb-n

E-újság
2026.01.14. 23:59

Nyéki Balázs triplázna a BL-ben az FTC-vel; a 8. hely a realitás a férfi kézilabda Eb-n?

E-újság
2026.01.13. 23:57

Kós Hubert és Márton Luana lett 2025 legjobb sportolója; Vedran Bosnic szerint a tökéletesnél is jobb meccs kell a Szolnok továbbjutásához

E-újság
2026.01.13. 00:10

Bubka ugrott 660 centit is; Pólós csoportelsőséget érne a Montenegró-verés

E-újság
2026.01.11. 23:08

Az Újpest Mezőkövesden készül; Boczkó Gábor is elégedett volt Koch Mátéval

E-újság
2026.01.10. 23:47

Szoboszlai és Kerkez játéka megmutatta, hol van a Liverpool legstabilabb pontja; Górcső alatt az ETO őszi szezonja

E-újság
2026.01.09. 23:39

A regeneráció szerepe az élsportban; Balogh Norbert a Kisvárdával készül

E-újság
2026.01.08. 23:59
Ezek is érdekelhetik