Gyász: nagyon megverte az ellenfele, belehalt sérüléseibe – videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.12. 21:52
Két nappal saját mérkőzését követően belehalt súlyos fejsérülésébe Joao Carvalho portugál ketrecharcos.

A mérkőzés vezetője a harmadik menetben leállította a küzdelmet, de mint később kiderült, nem elég hamar.

Joao Carvalho szombat este Dublinban, Charlie Warddal szemben harcolt, a harmadik menetben pedig olyan súlyos ütéseket kapott, hogy két nappal később belehalt sérüléseibe.

A portugál sportoló húsz perccel a mérkőzést követően lett rosszul, azonnal kórházba szállították, ahol agyműtéten esett át. Carvalho a beavatkozás után is kritikus állapotban maradt, és 48 órányi küzdelem után végleg feladta a harcot.

Conor McGregor, Ward csapattársa szerint a mérkőzés bírójának hamarabb is lehetősége lett volna beszüntetnie a harcot. Az esetet Michael Ring, ír sportminiszter sem hagyta szó nélkül, aki teljes vizsgálatot rendelt el az üggyel kapcsolatban.


Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Ódor Lajos evezős olimpikon

Egyéb egyéni
1 órája

Gyász: elhunyt Soltész Gréta, korábbi válogatott atléta

Atlétika
2 órája

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
Tegnap, 11:14

„Köszönöm, hogy a féltestvéred lehettem” – Gyarmati Andrea megható írással búcsúzott Fenyő Miklóstól

Úszás
2026.02.02. 09:02

Gyász: elhunyt Lukáts György újságíró

Egyéb egyéni
2026.01.29. 22:03

Kiderült, mi okozhatta a PAOK-szurkolók romániai tragédiáját

Európa-liga
2026.01.28. 16:32

Elhunyt Boros Árpád, a DVTK kosárlabda-szakosztályának korábbi elnöke

Kosárlabda
2026.01.28. 07:57

Gyász: elhunyt egy versenyző a Tihany Trail terepfutóversenyen

Egyéb egyéni
2026.01.19. 11:23
Ezek is érdekelhetik