Evezés: Oxford–Cambridge összecsapás a Dunai Regattán

2016.03.31. 11:30
Május 7-én negyedik alkalommal rendezik meg a Dunai Regattát a budapesti Műegyetem rakparton, az eseményt az év sportfesztiváljaként harangozzák be a szervezők.

Az idén hat magyar egyetem profi evezős csapatai és a két nagy múltú angliai egyetem, az Oxford és a Cambridge sportolói sorakoznak majd fel a Dunán, miközben a magyar felsőoktatás krémje tizenöt egységgel áll rajthoz az amatőr sárkányhajós futamokon. A rendezvény a vízi versenyek mellett sokszínű parti programokkal és esti koncertekkel várja a kilátogatókat.

Az egyetemi színekbe öltözött versenyzők a Duna legszebb fővárosi szakaszán eveznek végig, így a szurkolók a Lánchídtól, illetve a Parlamenttől egészen a Műegyetem rakpartig lelkesíthetik egyetemeiket.

Az ingyenes, egész napos rendezvény nemcsak a vízi futamokról szól majd: az egész napra lezárt Műegyetem rakparton napközben a szurkolásé és a sportolásé lesz a főszerep, estére pedig hangulatos fesztivállá alakul a regatta, több fellépővel a tervek szerint hajnalig tart majd a buli.

A szervezők közleménye szerint az Antall József Tudásközpont szervezésében negyedik alkalommal megvalósuló Dunai Regatta célja, hogy közelebb hozza egymáshoz az egyetemeket, felhívja a figyelmet a sportos életmód fontosságára, építse Budapest imázsát és szemléltesse a Duna sokszínű kihasználási lehetőségeit.

Legfrissebb hírek

Simon Béla a magyar evezősválogatott szövetségi kapitánya

Egyéb egyéni
2026.03.09. 17:16

Evezős ergométeres ob: Gadányi és Pétervári-Molnár nyert a normálsúlyúaknál

Egyéb egyéni
2026.02.21. 13:21

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok evezős

Egyéb egyéni
2026.02.16. 06:58

Gyász: elhunyt Ódor Lajos evezős olimpikon

Egyéb egyéni
2026.02.05. 14:02

Mácsik Miklós: A gyerekenergiát ki kell használni

Utánpótlássport
2026.01.02. 17:18

Gerevich-díj: Mácsik Miklós új kapukat nyit a fiatalok előtt

Utánpótlássport
2025.11.23. 09:00

Pétervári-Molnár Bendegúz bekerült az Európai Olimpiai Bizottság sportolói testületébe

Egyéb egyéni
2025.11.13. 15:09

Beach sprint vb: Preil Vivien a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.11.08. 09:33
Ezek is érdekelhetik