Birkózás: Sleisz Gabriella ötödik az Európa-bajnokságon

MTI MTIMTI MTI
2016.03.09. 19:54
Sleisz Gabriella elveszítette a bronzmérkőzést, így az ötödik helyen végzett a nők 60 kilogrammos kategóriájában a rigai birkózó Európa-bajnokság szerdai versenynapján.

A 25 éves magyar birkózó délelőtt a világbajnoki ezüstérmes finn Petra Ollival találkozott és kapott ki simán tőle, és az esti éremcsata előtt sem ő volt az esélyes Julija Proncevics ellen.

A meccs elején mindezek ellenére összeszedetten és stabilan birkózott, riválisa egyetlen komoly támadását nagyon szépen védte. Ám hiába volt meg a stabilitás, hiányzott az aktivitás, amiért a mérkőzésvezető másfél perc után meg is intette. Mindez azt jelentette, hogy 30 másodperce volt akciót végrehajtani, de a kényszerűség ellenére sem tudott pontot elérni, így két perc után riválisa vezetett (0–1). Ezután az orosz sem volt kezdeményező, így sokáig eredménytelen harc folyt a szőnyegen, a szünet előtt néhány másodperccel azonban Proncevics felszedte Sleisz lábát, és óriási lendülettel tolta ki a szőnyegről, egyúttal – a reklámtáblán átgázolva – a dobogóról is.

„Nincs semmi baj” – üvöltötte a szőnyeg mellől Gulyás István szövetségi kapitány, majd rohant fel a szünetre versenyzőjéhez.

Az első menet után nem tűnt reménytelennek a helyzet, ám aztán egyre nőtt az orosz előnye, egymást követték az akciói. Sleisz végül 10–0-ás technikai tussal, kevesebb mint öt perc alatt veszített, és ötödik lett a nem olimpiai kategóriában.

Szerdán korábban Dénes Mercédesz (53 kg) a vigaszágon, a szabadfogású Lukács Norbert (65 kg) pedig a selejtezőben kiesett.

Csütörtökön Galambos Ramóna (55 kg), Németh Zsanett (72 kg) és a szabadfogású Molnár Bálint (74 kg) lép szőnyegre az Arena Rigában.

Legfrissebb hírek

Birkózás: Bácsi Péter szerint nem hangzik rosszul az eredménysorunk

Birkózás
11 órája

Bajcajev Vlagyiszlav ezüstérmével zártuk a tiranai Európa-bajnokságot

Birkózás
2026.04.26. 19:40

Muszukajev Iszmail iskolabirkózást bemutatva Eb-bronzérmes Tiranában

Birkózás
2026.04.25. 19:14

Bajcajev Vlagyiszlav Európa-bajnoki döntőbe jutott!

Birkózás
2026.04.25. 17:56

Végh Eb-bronzmeccses, Bajcajev és Kuramagomedov elődöntős

Birkózás
2026.04.25. 13:01

Három másodpercen múlt Pók győzelme a világ- és Európa-bajnok ellen, Eb-ötödik lett Tiranában

Birkózás
2026.04.24. 20:38

Muszukajev nem bírt az ifjú moldovaival, Eb-bronzmeccses

Birkózás
2026.04.24. 17:38

Muszukajev Iszmail elődöntőbe jutott a tiranai Eb-n

Birkózás
2026.04.24. 13:23
Ezek is érdekelhetik