Dopping: Bulgária súlyemelő-szövetsége fellebbezett a CAS-nál

Vágólapra másolva!
2015.12.08. 17:30
A nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) fellebbezett Bulgária az ellen, hogy súlyemelőit a sportági világszövetség (IWF) doppingolásért eltiltotta a jövő nyári riói olimpián való részvételtől.

A novemberi, houstoni világbajnokság rajtja előtt tartott IWF-kongresszuson jelentették be, hogy az olimpiai kvalifikációs időszakban produkált pozitív doppingesetek miatt a balkáni ország nem indulhat a 2016-os ötkarikás játékokon.

Az áprilisi Európa-bajnokságra készülő bolgár válogatott edzőtáborában márciusban tartottak ellenőrzést, és a levett mintákban 11 emelő esetében az anabolikus szteroidok közé tartozó sztanozololt mutattak ki. Az ügy lezárásáig valamennyiük versenyzői engedélyét felfüggesztették, a Bolgár Súlyemelő-szövetség pedig visszaléptette csapatát az áprilisi grúziai kontinensviadaltól.

A vizsgálaton három női és nyolc férfi súlyemelő akadt fenn, utóbbiak között három Európa-bajnok is volt: a 2005-ben győztes Demir Demirev, továbbá a 2014-es Eb-n aranyérmes Ivan Markov és Ivajlo Filev. A pozitív doppingtesztet produkálók közül heten 9, négyen – köztük a három korábbi Eb-győztes – pedig 18 hónapos eltiltást kaptak.

A bolgárok a mostani jogi lépésük előtt már fellebbeztek a svájci székhelyű CAS-nál az eltiltások miatt, a meghallgatásokat követően született határozat azonban az IWF-nek adott igazat. Ez azt is jelentette, hogy a tiltott segítségen rajta vesztettek nem indulhattak a november 20. és 29. közötti houstoni világbajnokságon.

A bolgárok friss keresetükben nemcsak a riói indulás lehetőségét szeretnék elérni, hanem törölni azt az 500 ezer dolláros büntetést is, amelyet az IWF részére kell fizetnie az ország súlyemelő-szövetségének a nagyszámú doppingvétségért. Bulgáriának már korábban is akadtak gondjai a nem tiszta elkészüléssel. A 2000-es sydneyi olimpiáról a bolgár csapatot hazahívták, az addig szerzett érmeiket – egy-egy aranyat, ezüstöt és bronzot – pedig elveszítették azt követően, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság doppingolás miatt kizárta őket a játékokról. Nem sokkal a 2008-as pekingi olimpia előtt a válogatottat vissza kellett léptetni az ötkarikás játékoktól, miután 11 súlyemelőjük rajtavesztett tiltólistán szereplő szerek használatán.

Legfrissebb hírek

Tenisz: a vitamininfúzió határértékének túllépése miatt eltiltották a párosban kétszeres Grand Slam-győztest

Tenisz
2025.04.29. 10:06

Az eltiltott Kenderesi Tamás a Svájci Legfelsőbb Bírósághoz fordult

Úszás
2025.04.23. 11:13

Mitykó Veronika kilencedik, Boros Viktória tizedik lett összetettben a súlyemelő Eb-n

Egyéb egyéni
2025.04.20. 21:04

Súlyemelő Eb: Horváth Laura 15. lett összetettben

Egyéb egyéni
2025.04.18. 20:50

Súlyemelés: utánpótlásmustra testközelből

Utánpótlássport
2025.04.18. 19:40

Május 10-én lesz a súlyemelők elnökségválasztó közgyűlése

Egyéb egyéni
2025.04.09. 21:49

Súlyemelés: nemenként kettővel csökken a súlycsoportok száma

Egyéb egyéni
2025.04.03. 12:04

Súlyemelés: nem sikerült megejteni az átadás-átvételt

Egyéb egyéni
2025.03.31. 14:50
Ezek is érdekelhetik