TE: „Hírnevéhez méltó támogatást kap a Testnevelési Egyetem”

2015.10.21. 10:17
A Testnevelési Egyetem (TF) nemzetközi és hazai hírnevéhez méltó támogatást kap – mondta az MTI-nek szerdán Mocsai Lajos, az intézmény rektora.

Mocsai elmondta: az egyetem korszerűsítésének ügye már eleve szerepelt a keddi kormányülés napirendjén, ezt egy csaknem kétéves munka előzte meg. A múlt csütörtöki tűzeset miatt a kormány az elképzelésátdolgozását kérte, az új tervet november végéig kell benyújtani. A rektor hozzátette: az ezzel kapcsolatos teendőket Genzwein Ferenccel, a Testnevelési Egyetem kancellárjával közösen felügyelik.

Mocsai hangsúlyozta: a kormány elkötelezett, hogy a Testnevelési Egyetem folytassa nemzetközileg elismert munkáját a sport, az oktatás és a kutatás területén, és ebből kifolyólag pozitívan kezeli a korszerűsítés ügyét is.

A kormányülésen Mocsai beszámolt a tűzvész körülményeiről, az azt követő elhárítási munkálatokról, és arról, hogy miként sikerült átcsoportosításokkal újraindítaniuk az oktatást.A TF atlétikai csarnoka és a 350 fő befogadására alkalmas aulája múlt csütörtökön égett le és vált használhatatlanná. A katasztrófában több elhunyt és élő sportoló emléktárgya, valamint a már 166 tenyérlenyomatot őrző Sportcsillagok Fala is megsemmisült. Így a több millió forintos kár mellett jelentős eszmei kár is érte az intézményt,a magyar sportot. Az illetékesek vizsgálják a tűz kialakulásának okát.

Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere akkor jelezte: a közeli MOM Sportközpontban jövő szeptemberig, heti négy napon át, heti összesen 25 órában biztosít az önkormányzat helyet a TF-nek. A szintén közeli ELTE Tanítóképző Karon pedig a nagyelőadói termet tudják átadni használatra.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár múlt csütörtökön hangsúlyozta: az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) is minden segítséget megad az intézménynek. Az Emmi szakszövetségek
segítségét is kérte, hogy más helyszíneken zavaratlanul folytatódhasson az oktatás.

Legfrissebb hírek

Egyedülálló kajak-kenu mesterképzés indul szeptemberben Budapesten és Sukorón

Kajak-kenu
2026.04.08. 13:10

Sukorón rendezik meg augusztusban az egyetemi kajak-kenu világbajnokságot

Kajak-kenu
2026.03.26. 16:00

Megnyílt a SPIRIT Olimpiai Tanulmányok Kutatási Központ

Egyéb egyéni
2026.03.19. 16:37

Vajon mi történt Mocsai kalapjával?

Népsport
2026.03.08. 08:47

A legjobb sportolókat is díjazták a TF diplomaosztóján

Egyéb egyéni
2026.02.13. 17:18

Jubileum: 100 éve alapították a TFSE-t

Egyéb egyéni
2025.12.05. 19:08

Világbajnok és Európa-bajnok magyar kézilabdázókat köszöntöttek

Kézilabda
2025.11.13. 15:46

Mocsai Lajos a sydney-i ezüstéremről: Óriási siker volt, de a fájdalom az bennünk van

Kézilabda
2025.11.12. 13:53
Ezek is érdekelhetik