Egyedülálló kajak-kenu mesterképzés indul szeptemberben Budapesten és Sukorón

„A magyar kajak-kenu eredményessége lehetőséget ad arra, hogy olyan, nemzetközileg is egyedülálló képzést alakítsunk ki, amely szerintem az edzőképzés következő évtizedének meghatározó pontja lesz. Létezik már hármas szintű edzőképzés, amelyet a világban ismernek, de a nagyobb szakmai ugrást a szeptemberben induló mesterképzés jelentheti, amelyet részben online, Budapesten, illetve Sukorón végezhetnek a hallgatók” – nyitotta meg Sterbenz Tamás, a TF rektora a szerdai sajtónyilvános eseményt az egyetem Róma termében.
Az együttműködési megállapodás aláírására a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség (ICF) elnöke, Thomas Konietzko is ellátogatott, s beszédében kiemelte: az oktatás a kajak-kenuban is az egyik legfontosabb feladat, hiszen enélkül nem fejlődhet a sportág. Leszögezte, a mostani együttműködés hatalmas stratégiai befektetés a jövőbe.
Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke is hangsúlyozta, ezúttal nem szimpla aláírásról van szó: „A magyar kajak-kenu fő célja, hogy a világ legjobbja legyen, de emellett mindig fontosnak tartottuk a sportág egyetemes fejlődését is. Ezzel a megállapodással sportágunk újabb lépést tehet meg előre.”
Mocsai Lajos, a Magyar Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke is üdvözölte a mesterképzést, kiemelve: büszkeséget jelent, hogy a sportképzés a legmagasabb szinten kapcsolódhat össze az egyetemen a szakszövetségekkel és az akadémiával.
A 2026 szeptemberében induló angol nyelvű nemzetközi kajak-kenu mesterképzés házigazdája a TF lesz, a képzés sportszakmai gyakorlatának helyszínéért és a sporttudományos laborokért a KKNKKA lesz az illetékes, a sportszakmai vezetését és támogatását az MKKSZ, valamint a HM sportért felelő államtitkárság adja, míg az oktatás nemzetközi struktúráját, illetve szakmai támogatását az ICF látja el. Az erről szóló együttműködési megállapodást a program zárásaként aláírták.

Megnyílt a SPIRIT Olimpiai Tanulmányok Kutatási Központ

Vajon mi történt Mocsai kalapjával?






