Az emlékünk vagy, örökre – 50 éves lenne Kulcsár Anita
A Hosszú menet című Dés László-dalban énekli Bereményi Géza sorait Cserhalmi György: „Végtelen, hosszú menet/Nagyerejű évek és végtelenek/Becsukom szememet/Meneteljetek”.
Végtelenül hosszú időnek tűnik, ami 2005. január 19-e óta eltelt. Azon a szerdai napon veszítette életét tragikus autóbalesetben az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok kézilabdázó Kulcsár Anita. A mindössze 28 éves, világklasszis beálló edzésre igyekezett Dunaújvárosba lakhelyéről, Sukoróról, ám Velence és Pusztaszabolcs között a 6207-es úton elveszítette uralmát a kocsija felett, amely fának ütközött, majd kigyulladt.
Azt szokták mondani, hogy a jót könnyen megszokja az ember, továbbá csak akkor ébred rá, hogy valami vagy valaki milyen fontos az életében, amikor elveszíti. A feledhetetlen Kulcsár Anita a világ egyik, ha nem a legjobbja volt a posztján (a honi női szakágban azóta sincs hozzá fogható és mérhető klasszis a posztján), éveken át megannyi emlékezetes góllal, megmozdulással és sikerrel örvendeztetve meg a szurkolókat, hiánya pedig a mai napig felfoghatatlan és múlhatatlan fájdalmat okoz. Huszonegy évvel ezelőtt lapunk online kiadásában egy hozzászóló így fogalmazott: „Az égi pályákon lövi tovább a gólokat… Ott emeli magasba a mutatóujját… És mosolyogva, ahogy mindig tette! Álmodj, királylány!”
A korábbi klasszis irányító Siti Beáta 1996 és 2001 között a válogatottban, majd 2002 és 2004 között Székesfehérváron kézilabdázott együtt Kulcsár Anitával, közösen élve át a diadalokat. A két játékos születésnapja közel esik egymáshoz (kilenc nap az eltérés), így többször is közösen ünnepeltek – Kulcsár pénteken töltené be az ötvenedik életévét…
„Összeomlottunk, amikor jött a hír… Örök mosolygós volt, nagyon-nagyon szerettem őt – emlékezett vissza a beállóra Siti Beáta. – Pozitív hozzáállású volt az életben, a civil szférában is, nagyon kiegyensúlyozott nő volt a pályán kívül, a magánéletében. Nagy küzdő volt, beállóként a saját hatékonysága nála sokat nyomott a latban, miközben a parkettát is felszedte a csapattársadként, igazi harcos, aki nem ismert elveszett labdát, vetődött és küzdött, csinálta a dolgát. Néha őt is letörte, amikor nem úgy sikerült egy-egy mérkőzés, de éppen azért voltunk jók együtt, mert mindegyikünk tudott lökni egyet a másikon, ha elakadtunk vagy nehézségünk támadt. A férjével, Andrissal volt egy golden retriever kutyájuk és j betűvel kellett neki nevet adni. Tök cuki volt, mert együtt gondolkodtunk, hogy ezzel a betűvel milyen nevek vannak, én pedig előtte játszottam Dániában, ezért mondtam neki, hogy legyen Jeppe – így lettem kvázi a kutya keresztanyja, névadó szülője. Jeppike aztán ott jött-ment közöttünk. Anita szüleit felületesen ismertem, de a kétezerhármas horvátországi világbajnokság idején éppen felénk, Nagykanizsa mellett utaztak el, és akkor én is találkoztam velük. Olyan családban nevelkedett, amelyben különleges figyelem irányult rá, rendkívüli módon támogatták Anitát érzelmileg, nemcsak az újabb életszakasza volt stabil a férjével, Andrissal, hanem már előtte is. Egy sportolónak nagyon fontos, hogy stabil háttér legyen mögötte és ő azon szerencsések közé tartozott, aki ezt megkapta a szüleitől gyerekként, majd megkapta később nőként is a házasságában.”
Mocsai Lajos 1998 és 2004 nyara között a válogatottnál dolgozott együtt Kulcsár Anitával, akire a mai napig nagyon nagy szeretettel gondol vissza.
„Ideális partner volt az edzői munkában. Nagyon fegyelmezett játékos, minden edzésre felkészülten érkezett – elevenítette fel emlékeit a tréner. – Pádár Ildikó és ő volt a két meghatározó beállósom a válogatottnál, és Kulcsár nagyon jól alkalmazkodott a poszttársával való versenyeztetéshez, ami nagy kincs. Nyugalomban, békében tudtunk készülni, a magánéletben és az edzésmunkában nem volt rivalizálás, ideális párost alkottak, ez az első élményem vele kapcsolatban. A másik, hogy a tréningeken kevesebbet kommunikált, viszont rendkívül precízen próbálta meg végrehajtani a gyakorlatokat. Fiatalabb korában Nyíregyházán tartottam edzésbemutatót, már akkor feltűnt a tehetsége, a céltudatossága, együttműködő volt már akkor is, és tisztában volt azzal, hogy beállós pozícióban a testalkata, a fizikai ereje és a átlagon felüli küzdőképessége miatt bekerülhet a válogatottba és nemzetközi szinten is jelentős szerepet játszhat. Intuitív kézilabdázó volt, aki kihasználta a fizikai erejét, üres területeket teremtve rendkívül sok segítséget adva ezáltal az átlövőknek is, utána viszont kombinatív módon tudott bekapcsolódni a játék második fázisába is. Nem emlékszem, hogy valaha is hetvenöt-nyolcvanöt százalékos lövési hatékonyság alatt teljesített volna a válogatott mérkőzéseken, mindig jól használta ki a helyzeteit, roppant hasznosan játszott, és extrém szituációkból is tudott értékes gólokat szerezni. Alkalmazkodott a közösséghez, edzőként nagyon nyugodt szakmai kapcsolatunk volt, a csapattársakkal pedig jó kedélyű kapcsolatban állt, szellemes és humoros ember volt. Sohasem hagyott minket cserben. Rendkívüli módon megrendített, amikor meghallottam a balesete hírét, szörnyű tragédia, nagyon-nagyon fiatalon halt meg, hatalmas vesztesége a magyar kézilabdának. Amikor a válogatott kerettagokkal találkozunk a különböző évfordulókon, rendszeresen megemlékezünk Kulcsiról is.”
Egy másik Dés–Bereményi dalt idézve:
„Nem kell, hogy visszanézz,
Csak érezni elég,
Hogy hátad mögött ott jár egy néma gondolat,
Az emlékem vagy…
Azt én küldtem neked, és ott marad veled, és
Bármerre is járnál majd, magaddal viszed…
Az emlékem vagy…”
 Született: 1976. október 2., Szerencs |
Megnyílt a SPIRIT Olimpiai Tanulmányok Kutatási Központ
Vajon mi történt Mocsai kalapjával?
