Birkózó-vb: Krasznai és Szabó már a legjobb nyolc között!

2015.09.08. 23:15
Az olimpiai súlycsoportokat tekintve az 59 kg-ban induló Krasznai Máté az első magyar, aki bejutott a legjobb nyolc közé a Las Vegas-i világbajnokságon, ugyanígy tett a nem olimpiai kategóriának számító 80 kilósok között Szabó László is.

A vb előtt aligha gondolta volna bárki is, hogy a Módos Péter sérülésével lehetőséghez jutó, mindössze 22 éves, felnőtt nemzetközi versenyen újoncnak számító Krasznai Máté lesz az, aki először jut be a nyolc közé olimpiai súlycsoportban – márpedig így lett. Ehhez nyilván kellett egy relatíve szerencsés sorsolás – meg persze egy pocsékul sikerült nyitó nap... –, ám ez nem von le semmit a fiatal egri versenyző érdemeiből, aki a nyolcaddöntőben biztató birkózással 7:2-re győzte le a horvát Ivan Lizatovicot. Így már a legjobb nyolc között van, ami azt jelenti, még egy győzelem, és már biztosan megvan az olimpiai kvótája!

A tavalyi Eb-n a 75 kilósok között kellemes meglepetésre ötödik helyen végző Szabó László ezúttal a nem olimpiai súlycsoportnak számító 80 kg-ban indult, s a legjobb tizenhat között óriási meccsen, egy, a legjobbkor előhúzott válldobással 10:5-re megverte az ukrán Olekszandr Sismant, így ő is bejutott a negyeddöntőbe.


A tavalyi Eb-n a 75 kilósok között kellemes meglepetésre ötödik helyen végző Szabó László ezúttal a nem olimpiai súlycsoportnak számító 80 kg-ban indult, s a legjobb tizenhat között óriási meccsen, egy, a legjobbkor előhúzott válldobással 10:5-re megverte az ukrán Olekszandr Sismant, így ő is bejutott a negyeddöntőbe.

Legfrissebb hírek

Szőke Alex: Még egy lapáttal rá kell tenni, tovább nyomni!

Birkózás
2026.04.29. 08:07

Birkózás: Bácsi Péter szerint nem hangzik rosszul az eredménysorunk

Birkózás
2026.04.28. 09:15

Bajcajev Vlagyiszlav ezüstérmével zártuk a tiranai Európa-bajnokságot

Birkózás
2026.04.26. 19:40

Muszukajev Iszmail iskolabirkózást bemutatva Eb-bronzérmes Tiranában

Birkózás
2026.04.25. 19:14

Bajcajev Vlagyiszlav Európa-bajnoki döntőbe jutott!

Birkózás
2026.04.25. 17:56

Végh Eb-bronzmeccses, Bajcajev és Kuramagomedov elődöntős

Birkózás
2026.04.25. 13:01

Három másodpercen múlt Pók győzelme a világ- és Európa-bajnok ellen, Eb-ötödik lett Tiranában

Birkózás
2026.04.24. 20:38

Muszukajev nem bírt az ifjú moldovaival, Eb-bronzmeccses

Birkózás
2026.04.24. 17:38
Ezek is érdekelhetik