NS: Cseh remek; Nikolics döntött – csütörtök

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.05. 23:57
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk:

Hihetetlen, amit Cseh László produkált, és a 30. életévében járó úszóvilágbajnok Kovács Erikának azt is elárulta, hogy megállta sírás nélkül.
Hihetetlen, amit Cseh László produkált, és a 30. életévében járó úszóvilágbajnok Kovács Erikának azt is elárulta, hogy megállta sírás nélkül.

Nemanja Nikolics gólja keserítette el a BL-selejtezőben a Videotont – igen, a BATE-nak van ilyen nevű játékosa, a Vidinek sajnos nincs...

A Debrecen reményei sem túl rózsásak, de Kondás Elemér azt ígéri, hogy a Rosenborg ellen idegenben is a továbbjutásra hajt a csapata.

Hiába NB III-as a Nyíregyháza, a feltételek közelítenek az első osztályhoz. Nem véletlen, hogy nagyjából együtt tartották a keretet. Bodnár Tibor írása.

Mikler Roland nagy évet tudhat maga mögött, de ennél is többre vágyik: a Veszprémmel a BL-trónra, a válogatottal Rióba. Simon József interjúja.

Merész András távozóban a női vízilabda-válogatott kispadjáról – a kazanyi vb-kudarc után a szövetség elnöksége dönt a kapitány jövőjéről. Rác Benedek Balázs jelenti Kazanyból.

Kucsera Gábor nem lesz ott sem a vb-n, sem a jövő évi olimpián, mert megbukott egy kokainteszten. Ráadásul az ügy nem csak sportbüntetéssel érhet véget – derül ki Pircs Anikó írásából...

Akik utazhatnak a játékokra, szerda este megismerkedhettek sportruházatukkal. Íme, a 2016-os olimpiai kollekció!

Legfrissebb hírek

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
16 órája

Női pólósainknak a világbajnokon át vezet az út az Eb-döntőbe; Tóth Zita a 20 közé kerülhet

E-újság
2026.02.02. 23:35

A Ferencváros a forduló nyertese; Varga Barnabás majdnem hős lett az AEK-ben

E-újság
2026.02.01. 23:24

Kinek jó az ETO és a Loki döntetlenje? Liu Shaoang kínaiként védhet olimpiai bajnoki címet

E-újság
2026.01.31. 23:53

Megint a Ludogorec – az Európa-liga rájátszásában jönnek a bolgárok; A BL-gála után valóságteszt vár a Liverpoolra

E-újság
2026.01.30. 23:50

Elvesztette veretlenségét, és a rájátszásban folytatja a Ferencváros; Két világ között: miért más a Liverpool Európában, mint Angliában?

E-újság
2026.01.29. 23:58

Robbie Keane: Készen állunk a csatára; Ádám Martin: Remélem, lesz még néhány jó évem az élvonalban

E-újság
2026.01.28. 23:59

Szoboszlaiék Slotért is játszanak; bravúrpont a férfi kézilabda Eb-n

E-újság
2026.01.27. 23:52
Ezek is érdekelhetik