Sznúker: az angol fenegyerek a játékvezetőket kritizálta

Vágólapra másolva!
2015.05.20. 15:12
Az ötszörös világbajnok Ronnie O'Sullivan élesen kritizálta a sznúkerben jelenleg tevékenykedő játékvezetőket.

Az angol sztár – a sportág egyik legnagyobb egyénisége – az Eurosportnak adott nyilatkozatában elárulta, ebben az évben több hibával találkozott már.

„A játékvezető, aki a legutóbbi, Stuart Bingham elleni mérkőzésemen tevékenykedett, végig az asztal körül járkált, miközben éppen löktem volna. Aztán az asztalon hagytam a krétát, amiből veszekedés lett. Nem tudom elhinni, hogy az emiatt volt” – mondta Ronnie O'Sullivan.

„Nem mintha bezavartam volna ezzel, ez megint csak azt mutatja, hogy a játékvezető nem ismeri a szabályokat, szóval nekem honnan kellett volna tudnom, hogy ez szabálytalan? Nincs annál rosszabb, mint amikor a játékvezető megszakítja a ritmusodat. Ebben az évben találkoztam már néhány bíróval, és sokan nem ütötték meg a mércét.”

Legfrissebb hírek

Mark Selby a végén indult be, övé a Welsh Open trófeája

Egyéb egyéni
2025.02.16. 23:31

Sznúker: újabb nagy tornától lépett vissza Ronnie O'Sullivan

Egyéb egyéni
2025.02.11. 11:22

Révész Bulcsú nagy csatában kikapott, nem jutott fel a főtáblára a Welsh Openen

Egyéb egyéni
2025.02.06. 17:37

Révész Bulcsú sikerrel vette az első akadályt a Welsh Open selejtezőjében

Egyéb egyéni
2025.02.05. 15:41

„Ez teljességgel hihetetlen!” – Shaun Murphy a sznúker Masters megnyerése után

Egyéb egyéni
2025.01.20. 14:39

Murphy 147-es brékkel jutott a Masters döntőjébe – videó

Egyéni
2025.01.19. 00:15

Wilson szoros meccsen verte Brecelt, Trump vár rá a Masters elődöntőjében

Egyéb egyéni
2025.01.17. 23:57

Murphy nyerte a világbajnokok csatáját a sznúker Mastersen

Egyéb egyéni
2025.01.17. 10:05
Ezek is érdekelhetik