Vívás: 4. a férfi párbajtőrcsapat a vancouveri vk-n

Vágólapra másolva!
2015.02.16. 08:07
A negyedik helyen végzett a magyar válogatott a férfi párbajtőrözők kanadai világkupaversenyén, Vancouverben.  

A Bányai Zsombor, Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András összeállítású csapat a nyolcaddöntőben magabiztosan, 45:34-re múlta felül a cseheket, majd a negyeddöntőben 45:39-cel túljutott a világranglistán második dél-koreaiakon is. A folytatásban előbb a fináléba jutásért rendezett összecsapáson 45:39-re kikapott a svájciaktól, végül a bronzmérkőzésen 44:28-as vereséget szenvedett a franciáktól.

A nők Buenos Airesben versenyeztek, ahol a magyarok – Antal Edina, Kun Anna, Révész Julianna, Tóth Hajnalka összeállításban, tehát a könyökműtéten átesett Szász Emese nélkül – a 12. helyen végeztek.

A két fegyvernem következő csapat vk-fordulóját május elején rendezik Párizsban, illetve Johannesburgban, és attól kezdve hét alkalommal, jövő év február végéig öt vk-versenyen, az Eb-n és a vb-n az olimpiai csapatkvóta lesz a tét.

A férfi és a női válogatott is a hetedik helyen áll jelenleg a világranglistán.

Legfrissebb hírek

Siklósi Gergely kikapott az elődöntőben, így bronzérmes lett a vívó Eb-n

Egyéb egyéni
8 órája

Vívó Eb: két magyar a legjobb 16 között férfi párbajtőrben

Egyéb egyéni
11 órája

Vívás: hét férfi párbajtőrözőnk léphet pástra St-Maurban a 64 között

Egyéb egyéni
2025.05.23. 21:50

Vívás: hét magyar a főtáblán a férfi kardozók madridi világkupa-viadalán

Egyéb egyéni
2025.05.23. 18:25

Vívás: három női párbajtőrözőnk a vuhszi vk-viadal főtábláján

Egyéb egyéni
2025.05.23. 14:53

Koch Máté: A csapat szerintem készen áll arra, hogy felüljön a világbajnoki trónra

Egyéb egyéni
2025.04.09. 18:24

Vívás: hat férfi párbajtőrözőnk főtáblás a marrákesi vk-viadalon

Egyéb egyéni
2025.03.29. 07:30

Vívás: hat női kardozónk főtáblás a heraklioni vk-n

Egyéb egyéni
2025.03.07. 16:01
Ezek is érdekelhetik