Tokió 2020: a karate is programba kerülhet

MTI MTIMTI MTI
2015.01.08. 15:19
Bekerülhet a 2020-as tokiói nyári olimpia hivatalos programjába a karate.

A küzdősport műsorba vételéről a Karate Világszövetség (WKF) spanyol elnöke, Antonio Espinós tárgyalt csütörtökön a japán állami és sportvezetés több tagjával, köztük a szigetország sportminiszterével, Simomura Hakubunnal és a főváros polgármesterével, Maszuzoe Joicsivel.

Emellett további megbeszéléseket tervez a Japán Olimpiai Bizottság elnökével, Takeda Cunekazuval és Mori Josiro volt kormányfővel, az öt és fél év múlva esedékes ötkarikás játékok szervezőbizottságának vezetőjével.

Espinós az EFE-nek nyilatkozva azt mondta, kapcsolatba lép mindazokkal, akik döntéshozatalra jogosultak az olimpiai program ügyében, és tudatosítani igyekszik: közös érdek, hogy a karate ott legyen a 2020-as játékokon.

A WKF törekvéseit nagyban segítheti, hogy a karate az ősi japán harcművészetből született olyan küzdősport, amelynek a szigetországban értelemszerűen hatalmas tábora van, világszerte pedig – a nemzetközi szövetség közlése szerint – mintegy 100 millióan űzik.

A karate műsorra tűzése azt követően vált reális lehetőséggé, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a múlt év végén elfogadta új – német elnöke, Thomas Bach által kezdeményezett – reformcsomagját, amely megengedi, hogy az olimpia házigazdái maguk döntsenek „egy vagy több” sportág programba kerüléséről.

Legfrissebb hírek

Héder Barna kiüresítette a cégét, a végrehajtó sem tudja utolérni

Párizs 2024
2026.03.12. 15:32

Karate: Fleischer Dóra ezüstérmes a korosztályos Eb-n

Utánpótlássport
2026.02.08. 20:28

Módos Viktória: Formálhatók a gyerekek, csak nehezebben, mint régen

Utánpótlássport
2026.02.06. 16:54

Karate: Mátraháza után jöhet Ciprus

Utánpótlássport
2026.02.05. 16:33

Karate: megvédte Európa-bajnoki címét Halász Jázmin

Egyéb egyéni
2025.12.11. 12:42

Karate-vb: Kákosy Olívia aranyérmes lett a parakaratésok között

Egyéb egyéni
2025.11.29. 18:10

Gerevich-díj: Módos Viktória nem munkaként tekint az edzői szakmára

Utánpótlássport
2025.11.29. 09:03

Fleischer Dórának sem sikerült továbbjutnia csoportjából a karate-vb-n

Egyéb egyéni
2025.11.28. 19:01
Ezek is érdekelhetik