Utánpótlás: ha fiatalokkal dolgozik, akkor ezt ne hagyja ki!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.12. 11:25
Hagyományos ám mégis rendhagyó konferenciát rendeznek a fiatalok sportjáról december 3-án a TF-en. A rendezvényen – amelyre elsősorban utánpótlás-nevelésben dolgozó edzőket, szülőket, illetve testnevelő-tanárokat várnak – a győzelem és a vereség, a siker és a kudarc témakörét járják körbe az előadók.

Az egész napos konferencia délelőttjén a hirtelen jött népszerűség megélésének nehézségeiről, az abból eredő problémákról, a serdülőkorból fakadó élettani sajátosságokról lesz szó olyan előadók részvételével, mint dr. Budavári Ágota pszichológus, Esztergályos Patrik ifjúsági olimpiai bajnok párbajtőrvívó vagy a tinédzser úszóklasszis, Szilágyi Liliána anyukája, Gyarmati Eszter, valamint az ifi világbajnok vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Horkai György.

A délutáni programban az ifjúsági korból a felnőtt korba történő átmenet nehézségeit boncolgatják dr. Pavlik Gábor sportorvos-professzor, Róth Kálmán kézilabda-mesteredző és a gyerekként egyenesen zseninek tartott, ötszörös serdülő Európa-bajnok asztaliteniszező, Zwickl Dániel segítségével. Befejezésül pedig Fábián László MOB-sportigazgató mondja el a jelenlévő utánpótlásedzőknek, mire számíthatnak a következő évben, melyek az olimpiai bizottság legfontosabb tervei, céljai az utánpótlás-nevelés területén.

Az Utanpotlassport.hu, a Decathlon és a MOB által közösen szervezett „Egy nap az utánpótlásért” címet viselő konferencia fővédnöke – mint az elmúlt három évben is – Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.

A konferencia részleteit és jelentkezési űrlapját itt találja meg.

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: szombaton rajtol a miskolci B-divíziós U20-as női Eb

Utánpótlássport
3 órája

Öttusa: parádés magyar szereplés az U15-ös és U19-es Eb-n

Utánpótlássport
17 órája

Kézi: magabiztos győzelemmel kezdtek a magyar lányok az U17-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.30. 21:15

Birkózás: Kolompár Imre ötödik lett az U17-es vb-n

Utánpótlássport
2025.07.30. 18:56

Kosár: negyeddöntős a magyar fiúválogatott az U18-as B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.30. 16:51

Röplabda: szettgyőzelemre futotta a bolgárok ellen az U16-os fiú Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.30. 14:58

Kajak-kenu: ismét jött a magyar éremeső a korosztályos vb-n

Utánpótlássport
2025.07.30. 08:58

Kosár: sima magyar siker a finnek ellen az U18-as B-divíziós fiú Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.29. 21:18
Ezek is érdekelhetik