Súlyemelő-vb: aranyat ért az ezüst és a bronz Tengnek, Kasza-Kovács 31.

MTI MTIMTI MTI
2014.11.11. 17:14
A kínai Teng Meng-zsung győzött kedden a súlyemelők kazahsztáni olimpiai kvalifikációs világbajnokságán a női 58 kilósoknál. A kategória magyarja, Kasza-Kovács Klára 31. lett mindhárom rangsorban.

A 2013-as vb-n harmadik kínai sajátos módon lett első, ugyanis egyik fogásnemben sem ő diadalmaskodott, viszont a szakításban ezüstöt, lökésben pedig bronzot érő teljesítménye az összetettben (235 kg) meghozta számára az aranyérmet – a fő vetélytársak felemás szereplésének is köszönhetően.

Teng mögött az összetett második helyét az idei Ázsiai Játékokon győztes észak-koreai Ri Dzsong Hva (232) szerezte meg, a harmadik pedig az idén junior világbajnok thaiföldi Sukanya Srisurat (231) lett.

A magyar színeket képviselő és hétfőn a kategória C-csoportjában fellépett kecskeméti Kasza-Kovács Klára – két riválisát megelőzve – 31. lett összetettben és a két fogásnemben egyaránt.

SÚLYEMELŐ-VILÁGBAJNOKSÁG (KAZAHSZTÁN)
NŐI 58 KG
összetett:

1. Teng Meng-zsung (Kína) 235 kg (szakítás: 105 kg, lökés: 130 kg)
2. Ri Dzsong Hva (Koreai NDK) 232 (99, 133)
3. Sukanya Srisurat (Thaiföld) 231 (106, 125)
...31. KASZA-KOVÁCS KLÁRA 148 (64, 84)

szakítás:
1. Srisurat 106 kg
2. Teng 105
3. Yenny Fernanda Álvarez (Kolumbia) 100
...31. KASZA-KOVÁCS KLÁRA 64

lökés:
1. Ri 133
2. Rattikan Gulnoi (Thaiföld) 131
3. Teng 130
...31. KASZA-KOVÁCS KLÁRA 84

A vb ötödik versenynapján, szerdán három magyar is dobogóra lép: Szilágyi Kinga és Nagy Nikoletta egyformán a 63 kg-ban próbál szerencsét, előbbi a C, utóbbi a B csoportban, míg Baranyai János a 85 kilogrammosok között a D csoportban kapott helyet nevezési eredménye alapján. Győztest csupán egy súlycsoportban, a férfi 77 kg-ban hirdetnek.

Legfrissebb hírek

Boros Viktória 18. lett plusz 86 kilogrammban a súlyemelő Eb-n

Egyéb egyéni
18 órája

Súlyemelő Eb: Boros Viktória nyolcadikként zárt a legnehezebbek B-csoportjában

Egyéb egyéni
2026.04.25. 17:09

Súlyemelő Eb: Fekécs Szilárd szakításcsúcs után 13. lett összetettben

Egyéb egyéni
2026.04.24. 19:20

Újvári Lajos 16. lett összetettben a súlyemelő Eb-n

Egyéb egyéni
2026.04.22. 20:18

Súlyemelő Eb: Árva Cintia lökésben negyedik, összetettben nyolcadik lett

Egyéb egyéni
2026.04.19. 17:26

Elhunyt Ambrus László, a magyar súlyemelés kiemelkedő alakja

Egyéb egyéni
2026.04.08. 10:35

Súlyemelés: Gulyás Milán csúcsjavításban is rekordot állított fel

Utánpótlássport
2026.03.16. 19:15

Los Angeles már nehezen elérhető, középpontban a 2032-es és 2036-os olimpia a súlyemelőknél

Egyéb egyéni
2026.03.16. 09:45
Ezek is érdekelhetik