Sakk: a Pick Szeged sikere a válogatottnak is erőt ad - Lékó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.05.21. 13:14
Magyarország–Lengyelország válogatott csata, olimpia Tromsőben, bombaerős magyar bajnokság Zalakaroson. Biztosan nem unatkoznak a legjobb magyar sakkozók a következő hónapokban.

„A Pick Szeged kézilabda EHF-kupa-győzelme a magyar sakkválogatottnak is erőt ad az augusztusi sakkolimpiára – mondta Lékó Péter a Magyar Sakkszövetség szerdai sajtótájékoztatóján. – Norvégiában nem mi vagyunk a favoritok, de az első hat között szeretnénk végezni. Egy érem már bravúrnak számítana, hiszen ezt az olimpiát is minden idők legerősebbjeként harangozzák be. Akár tíz hely is múlhat egyetlen fél ponton, így inkább a küzdeni tudásra kell helyezni a hangsúlyt."

A legjobb magyar nagymester kitért a tavalyi évére is, amelyet a saját szavai szerint brutális nyomás alatt játszott végig. „Most mentálisan nagyon jó állapotban vagyok. Tavaly egyetlen szabadnapom sem volt, mert minden időt az Ananddal való együttműködésnek rendeltem alá. (Lékó Péter is segítette az indiai játékost a Magnus Carlsen elleni világbajnoki döntőben – a szerző). Az olimpiára szeretnék csúcsformába kerülni, habár sakkban nem nagyon lehet ilyesmit időzíteni."

Sem a férfi, sem a női csapat összetétele nem ismert még az olimpiára, de Lékó Péter, Almási Zoltán és Polgár Judit szereplése biztosnak mondható.

Június 8. és 13. között a lengyel válogatottal mérkőzik meg Budapesten a Horváth Tamás vezette férfi és a Hazai László irányította női együttes. Előbbiben Polgár Judit, Almási Zoltán, Balogh Csaba, Rapport Richárd, Erdős Viktor és Berkes Ferenc, utóbbiban Gara Tícia, Gara Anita, Mádl Ildikó, Papp Petra, Rudof Anna és Vajda Szidónia szerepel majd.

Péntektől rendezik meg a 33. Zalakarosi Sakkfesztivált, amely egyben nyílt magyar férfi és női bajnokság is lesz. Ezen részt vesz többek között Rapport Richárd, Portisch Lajos, a Nemzet Sportolója és a kétszeres sakkolimpiai bajnok Mádl Ildikó is.

Legfrissebb hírek

Mádl Ildikó kritizálta a Polgár Judit pályafutásáról szóló filmet

Egyéb egyéni
2026.03.06. 20:05

Rapport, Lékó és Gledura is eggyel előrébb lépett a javított sakk-világranglistán

Egyéb egyéni
2026.03.02. 20:55

Sakk: Rapport és Lékó egy, Gaál négy helyet rontott, Gledura kettőt javított a világranglistán

Egyéb egyéni
2026.03.01. 10:41

Sakk: Polgár Judit a 10. legérdekesebb játékos

Egyéb egyéni
2026.02.23. 12:39

Polgár Judit a földre szállt Garri Kaszparovot már le tudta győzni

Egyéb egyéni
2026.02.06. 16:53

A száz éve született Grosics Gyula előtt is tiszteleg a Nagy Diák Sportteszt

Egyéb egyéni
2026.02.04. 09:11

Rapport két, Gledura három helyet rontott, Lékó és Gaál maradt előző pozíciójában

Egyéb egyéni
2026.02.01. 12:44

Ma mutatják be a Polgár Juditról készült alkotást a Sundance Filmfesztiválon

Egyéb egyéni
2026.01.27. 11:52
Ezek is érdekelhetik